Elment a kedve a választástól a milleniumi generációnak

Washington |

<p>A 2016-os amerikai elnökválasztási kampány elveszi az úgynevezett millenniumi generáció, vagyis a 18-35 közötti fiatalok kedvét a voksolástól, miközben a nemzedék lélekszáma az Egyesült Államokban elérte a második világháborút követően született &quot;baby boom&quot; generáció, azaz a 52 és 70 év közöttiek létszámát - derül ki közvélemény-kutatásokból.</p>

A Reuters és az Ipsos közös közvélemény-kutatása szerint a 18 és 34 év közötti amerikaiak kevesebb valószínűséggel mennek el szavazni 2016-ban az elnökválasztáson, mint azt 2012-ben tették az akkor 18-34 év közöttiek. Az Amerika-szerte végzett felmérés szerint a korosztály 52,2 százaléka mondta azt, hogy biztosan, vagy majdnem biztosan részt vesz a választáson november 8-án, míg a négy évvel ezelőtti elnökválasztáson ez az arány még 56,1 százalék volt.

Elemzések ezt a csökkenést főként a jelöltek személyére és a kampány negatív felhangjaira vezetik vissza.

Néhány politológus egyenesen attól tart, hogy az idei elnökválasztás választópolgárok egy teljes nemzedékének választói magatartásán hagy nyomot. Statisztikák szerint ugyanis azok a szavazásra jogosultak, akik részt vettek egy választáson, tíz százalékkal nagyobb valószínűséggel mennek el szavazni a következő alkalommal is, mint azok, akik az otthon maradást választották.

Az elmúlt fél évszázadban mindig egyre kevesebb fiatal amerikai járult a szavazóurnákhoz, mint az őket megelőző generációkban, ugyanakkor a részvételi hajlandóság csökkenése a millenniumi nemzedéknél különösen fontos, mert a regisztrált szavazók száma ebben a korcsoportban elérte a második világháború után születettekét, az úgynevezett baby boom generációét, egyúttal már ők jelentik a legnagyobb létszámú dolgozó generációt. (Mindkét nemzedék nagyjából 70 milliós szavazótábort jelent.)

A fiatal amerikaiak körében a politikai spektrum jobb és bal oldalán egyaránt találni okot arra, miért elégedetlenek a politikai elkötelezettségüknek megfelelő párt jelöltjével.

Bernie Sanders vermonti szenátor, aki Hillary Clinton demokrata párton belüli vetélytársa volt elnökjelöltségért folytatott küzdelemben például népes rajongótáborral rendelkezett a fiatalok körében, mielőtt kiesett volna. Most a fiatal korosztály körében élvezett népszerűségére támaszkodva Sanders Clinton kampányát támogatja, míg a Clinton-szavazó fiatalok legnagyobb részét (54 százalék) továbbra is az motiválja, hogy ne Trump legyen az elnök.

Republikánus párti oldalon pedig sok fiatal vonakodik Donald Trump elnökjelöltre szavazni, tekintettel a szókimondó New York-i milliárdos üzletember nőket, kisebbségeket és bevándorlókat sértő kijelentéseire.

 "Ez a nemzedék sosem bízott a kormányban, még kevésbé hitt a Wall Streetnek vagy a médiának" - vélekedett John Della Volpe, a Harvard Egyetem politikatudományi intézetének közvélemény-kutatásokért felelős igazgatója a millenniumi generációról. Rámutatott, hogy mindez 50 százaléknál alacsonyabb részvételi arányt eredményezhet, azok pedig, akik elmennek voksolni, mélyen cinikusak szavazatuk hatását illetően.

Ennek ellenére a jelöltekkel elégedetlen fiatalok közül néhányan el akarnak menni szavazni, még akkor is, ha protesztszavazóként Gary Johnson libertárius elnökjelöltre, vagy republikánus szavazóként Trump helyett a demokrata jelöltre, Clintonra adják voksukat.

A massachusettsi egyetem Lowell közvélemény-kutató központja és az Odyssey Millennials felmérése jól szemlélteti a fiatal generáció frusztrációját. 1247, 18 és 35 év közötti megkérdezett nagyjából 53 százaléka inkább előnyben részesítene egy a világot elpusztító meteort, mintsem hogy Donald Trump beköltözzön a Fehér Házba, viszont ugyanezt mondta a válaszadók 34 százaléka Clintonról is.

A fiatalok 39 százaléka szerint Barack Obama amerikai elnöknek egész életére ki kellene kiáltania magát az ország vezetőjének ahelyett, hogy átengedné a hatalmat a két versengő jelölt valamelyikének - derült ki a felmérésből. A mosolyra fakasztó közvélemény-kutatás szerint a válaszadók 26 százaléka nem bánná, ha az Egyesült Államok elnökét véletlenszerűen sorsolnák ki. A fiatalok 23 százaléka inkább a meteort választaná Trump és Clinton helyett is.

"Nyilvánvaló, hogy nem gondolták komolyan. De az a tény, hogy a fiatalok közül négyből egy az óriás meteort jelölte meg válaszában, elmond valamit az amerikai fiatalság politikai kiábrándultságáról" - vélekedett Joshua Dyck, a Lowell központ társigazgatója. Mikor az aktuális jelöltekről kérdezték a fiatalokat, akkor Hillary Clinton lazán vezetett 54 százalékkal Trump előtt, akit a válaszadók mindössze 21 százaléka támogatott. A felmérést október 10. és 13. között végezték, szándékosan nagy számban olyan embereket megkérdezve, akik vélhetően nem mennek el szavazni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?