A járványügyi védekezés miatt elmaradnak az augusztus 20-ai ünnepségek, beleértve a tűzijátékot és a légiparádét is, az egyetlen kivétel a tisztavatás lesz – jelentette be a csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Elmaradnak az augusztus 20-ai ünnepségek Magyarországon
Gulyás Gergely indoklásként azt mondta, a fertőzés veszélyét leginkább az ilyen tömegrendezvények hordozzák magukban.
A miniszter hozzátette, ha lehet, akkor később megtartják ezeket az ünnepségeket, de idén nagy valószínűséggel teljes egészében elmaradnak.
Arra is kitért, hogy a nagyobb, de akár a kisebb országok különböző térségeiben is rendkívül eltérő lehet a fertőzöttség mértéke. Emiatt a kormány indokoltnak látta, hogy az adott országokon belül egyes régiókra, tartományokra is meg lehessen állapítani eltérő besorolást.
Magyarországon az aktív fertőzöttek száma folyamatosan csökken, a térségben is a legbiztonságosabb, legvédettebb országok egyike vagyunk – hangsúlyozta. Azokban a környező országokban, ahol korábban nőtt a fertőzések száma – Szerbia és Ukrajna kivételével – az elmúlt napokban kedvező folyamatok láthatók, ezért további szigorításokra jelenleg nincs szükség – mondta.
A szabályok betartása azonban szükséges, továbbra is érvényben van a maszkviselésre vonatkozó kötelezettség az üzletekben és tömegközlekedési eszközökön, ahogy maszkot kell viselniük a vendéglátóipari egységek dolgozóinak is – hívta fel a figyelmet.
Ötszáz fő feletti zenés táncos rendezvényeket továbbra sem lehet tartani – emelte ki. A zenészek érthető okokból enyhítéseket szeretnének, de augusztus 15-éig a kormány ezen nem tervez változtatni – közölte. Július végén születhet döntés arról, hogy legyen-e változás, vagy sem, de ma több érv szól amellett, hogy augusztus 15. után se lehessen ilyen rendezvényeket tartani – mondta. Hozzátette: a kabinet készen áll arra, hogy – az európai minták alapján – támogatást nyújtson a magyar zeneipar szereplőinek, de nehéz jó, átlátható és méltányos támogatási rendszert kidolgozni – tette hozzá.
Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely kifejtette: az országos tisztifőorvos és az operatív törzs is úgy foglalt állást, nem érdemes kockáztatni, ne változtassanak azokon a járványügyi szabályokon, amelyeknek köszönhetően folyamatosan csökken a fertőzöttek száma. A miniszter sajnálatát fejezte ki az augusztus 20-ai ünnepségek elmaradása miatt, ugyanakkor jelezte, a már beszerzett eszközök jövőre is felhasználhatók.
Kiemelte, az alkoholfogyasztás szempontjából nagy különbség van a labdarúgó mérkőzések, valamint a zenés-táncos rendezvények között, utóbbiak esetében ugyanis nem garantálható úgy a megfelelő távolságtartás, mint a stadionokban.
A miniszter ugyancsak kérdésre elmondta, a karantén elhagyásához szükséges tesztek hivatalos úton, a háziorvoson keresztül vagy magánúton is beszerezhetők.
Az országok kategorizálására vonatkozó kérdésre válaszolva közölte: először a tisztifőorvos tesz javaslatot a besorolásra az operatív törzsnek, amely aztán a kormánynak tesz ajánlást. Az országok három kategóriába sorolásával azt próbálták lehetővé tenni, hogy a beutazás ne legyen kizárt, de a biztonság érdekében szigorítottak a feltételeken – mutatott rá.
A miniszter szerint bár a legkisebb kockázat a határok teljes lezárása lenne, ez nem volna méltányos megoldás, főleg mivel nagyon sok magyar él külföldön. Elmondta: aki igazolni tudja, hogy túl van a megbetegedésen, mentesül az utazási korlátozások alól.
A lélegeztetőgépekkel kapcsolatban elmondta, gyakran nagyon nehéz körülmények között szerezték be azokat, legrosszabb esetben pedig nyolc-tízezer gép lehet szükséges Magyarországon.
Újabb kérdésre kifejtette: a gyöngyöspatai iskolaügyben valójában mindenki vesztes, azok is, akik az „állítólagos szegregáció” miatt néhány millió forinthoz jutnak. Őket ugyanis oktatással kellett volna pótolni, ha az oktatás során veszteséget szenvedtek – mondta.
Elfogadhatatlan, hogy évtizedek után néhány millió forintot fizetnek családoknak, amelyek ezért semmilyen formában nem dolgoztak meg – fogalmazott.
A miniszter elmondta, a kormánytöbbség korábban lehetővé tette, az országgyűlési képviselők is szankcionálhatók legyenek gyűlöletbeszéd alkalmazása esetén, ezért a jelenlegi házszabály lehetőséget ad arra, hogy a Ház szigorúan járjon el a Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő által antiszemita megnyilvánulással vádolt jobbikos Nunkovics Tiborral szemben.
Gulyás Gergely, az MSZP álmentőst bemutató videójával kapcsolatban úgy fogalmazott, jó lenne, ha a baloldal négy-öt évente nem azzal akarna feltűnni, hogy hamis videóban rágalmazza a kormányt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.