Ellenzéki együttműködést szorgalmazó nyilatkozatot fogadtak el

Budapest |

<p>A demokratikus ellenzéki szervezetek együttműködését szorgalmazó politikai nyilatkozatot fogadott el a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) kongresszusa szombaton Budapesten.</p>

A nyilatkozat szerint illúzió abban reménykedni, hogy egy nagy váltópártban jelenhet meg a Fidesszel szembeni politikai alternatíva, ezért az Orbán-kormány elmozdítása és "a jogállam helyreállítása" érdekében a lehető legszélesebb és legszorosabb ellenzéki összefogásra kell törekedniük a demokratikus pártoknak.

A DK a nyilatkozat alapján nem támaszt előzetes feltételeket, csak ahhoz ragaszkodik, hogy az együttműködéshez antidemokratikus, illetve "az önkényuralmi rezsim" kiépítésében és működtetésében résztvevő szervezetek nem csatlakozhatnak. A Gyurcsány-párt a megegyezés kiindulási alapjaként az 1989-es alkotmányra épülő közjogi rendszer visszaállítását javasolja célul tűzni.

Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke kongresszusi beszédében ugyancsak arról beszélt, hogy a demokratikus ellenzék egyik pártja sem lesz képes egyedül a kormányváltásra. A DK feladatáról szólva azt mondta, a szervezetépítés után a programvita következik; most hozták nyilvánosságra a leendő választási program alapját képező dokumentumot, amelynek széleskörű megtárgyalására szánják ezt az évet.

A DK első kongresszusának sajtónyilvános részében nagyjából kéttucatnyian szólaltak fel a Vissza Európába! elnevezésű programvázlat vitájában. Az irat önkényuralminak bélyegzi Orbán Viktor "rendszerét", és egyebek mellett a "köztársaság helyreállítását", valamint az állam világnézeti semlegességét tűzi célul.

Vitányi Iván, a DK tiszteletbeli elnöke - aki 1945 és 1948 között a Magyar Kommunista Párt, majd 1956-ig a Magyar Dolgozók Pártja, 1972-től az MSZMP, a rendszerváltás után pedig az MSZP tagja volt - azt mondta, Magyarország már nem demokrácia, de nem is diktatúra, hanem tekintélyelvű, autokratikus berendezkedésű állam.

Bauer Tamás alelnök - korábbi SZDSZ-es országgyűlési képviselő - arról beszélt, hogy a kormányváltás után új alapszerződést kell kötni a szomszédos országokkal, egyoldalú intézkedések helyett így érvényesítve a határon túli magyarok érdekeit.

Debreczeni József közíró, a DK alelnöke - aki az első szabadon választott parlamentben a Magyar Demokrata Fórum képviselője, a 2010-es választáson pedig a párt képviselőjelöltje volt - az 1989-es alkotmányhoz és közjogi rendszerhez való visszatérés fontosságát hangsúlyozta. Bírálta az új választási rendszert, úgy jellemezve: miután a Fidesz saját érdekei alapján határozta meg a szabályokat, "bár lesz meccs", a kormánypártoknak egy futballkapuba, az ellenzéknek viszont egy kézilabdakapuba kell betalálnia, és noha az előbbiek többen vannak a pályán és kézzel is hozzáérhetnek a labdához, az utóbbiaknak kell legalább öt góllal nyerniük a sikerhez.

Gyurcsány Ferenc azon véleményére reflektálva, hogy hidat kell építeni a jobboldali demokraták felé, arról is szólt: demokratikus jobboldal pártpolitikai értelemben ma nem létezik, de bízik benne, hogy Bokros Lajos vezetésével rövidesen megalakul egy konzervatív párt.

Debreczeni József beszéde végén kijelentette: amíg Orbán Viktor politikus marad, "nem lesz demokrácia" és köznyugalom Magyarországon. A miniszterelnököt politikai értelemben beteg embernek, gonosztevőnek nevezve képletesen úgy fogalmazott: Orbánt nem Elbára, hanem Szent Ilona szigetére kell száműzni.

A DK-hoz ezen a héten csatlakozó Eörsi Mátyás - korábbi szabad demokrata politikus - elmondta: az vitte rá a belépésre, hogy Orbán Viktor amellett, hogy rosszul kormányoz, be akarja betonozni a hatalmát, ezt a párosítást pedig bicskanyitogatónak tartja. Bírálta a többi ellenzéki pártot, amiért szerinte nem barátkoztak meg a kapitalizmussal, "ökopolitikai zöldségről papolnak" vagy a Fidesz korábbi ellenzéki retorikáját próbálják visszazúdítani a jelenlegi kormányra, "kevésbé tehetségesen". Azt is a belépése melletti érvként említette, hogy Gyurcsány Ferencet aljas támadások érték, illetve hogy a DK tíz képviselője ősszel nem alakíthatott parlamenti frakciót. Ennek oka, hogy a kormánypártok félnek a Demokratikus Koalíciótól, ha pedig valakitől "Orbán Viktor és Kövér László fél, az nekem a legelső szövetségesem" - fogalmazott Eörsi Mátyás.

A DK kongresszusa zárt üléssel folytatódik, amelyen a párt gazdálkodási és etikai szabályzatát fogadhatják el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?