Ellenőrzik, hogy Oroszország vethetett-e be vegyi fegyvert

ukrán válság k

Ukrajna ellenőrzi azokat az információkat, amelyek szerint Oroszország vegyi fegyvereket vethetett be a dél-ukrajnai Mariupol kikötőváros ostromakor – közölte kedden Hanna Maljar ukrán védelmiminiszter-helyettes.

Televíziós kommentárjában Maljar azt mondta: „Van egy elmélet, amely szerint foszforos lövedékekről lehet szó”. Hozzátette, hogy „a hivatalos információk később érkeznek meg”.

Az orosz védelmi minisztérium nem reagált arra a kérésre, hogy fűzzön magyarázatot a kijelentéshez.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn arra figyelmeztetett. hogy Oroszország vegyi fegyvereket vethet be Ukrajnában. Nagy-Britannia és az Egyesült Államok bejelentette, hogy tudomásuk van olyan beszámolókról, amelyek szerint Oroszország már bevethetett vegyi anyagokat Mariupolban. Nagy-Britannia közölte, hogy partnereivel együtt dolgozik a jelentések ellenőrzésén.

Oroszország korábban Ukrajnát vádolta azzal, hogy vegyi fegyverek bevetésére készül, de bizonyítékkal nem szolgált.

A múlt hónapban a Kreml azt mondta, hogy az ilyen fegyverek bevetéséről szóló amerikai híresztelések taktikai célúak, az a szerepük, hogy eltereljék a figyelmet a Washington számára kínos kérdésekről.

Az oroszok által támogatott ukrajnai szakadár erők nem vetettek be vegyi fegyvert Mariupol város teljes ellenőrzésének átvételére tett kísérleteik során – állította Eduard Baszurin, a Donyeck megyei szakadárok parancsnokhelyettese az Interfax orosz hírügynökségnek nyilatkozva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?