Elkezdett beszélni a gyanúsított, és Kanada is nyomoz az ügyben

Párizs |

<p>Kihallgatása során szombat este elkezdett beszélni a történtekről a franciaországi Saint-Quentin-Fallavier egyik vegyi üzemében elkövetett dzsihadista támadás feltételezett elkövetője - közölte egy rendőrségi forrás, aki részleteket azonban nem mondott.</p>

Yassin Salhit vasárnap átszállítják a terrorelhárítási rendőrség párizsi központjába. A nyomozás egyik első eredménye szerint a 35 éves, háromgyerekes apa mobiltelefonon küldött egy kanadai számra egy olyan hátborzongató fényképet, amelyet magáról készített főnöke levágott fejével. Az amerikai vegyi üzem ellen elkövetett támadás előtt Salhi feltehetőleg megölte a főnökét, annak a fuvarozó cégnek a vezetőjét, amelynek az alkalmazottja volt, majd az Iszlám Állam dzsihadista szervezet módszere szerint levágta az 54 éves férfi fejét, és iszlamista zászlókkal együtt kitűzte az amerikai gázipari cég kerítésére. Azt egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy Salhi végső soron kinek küldte a képet, mert a hívott szám csak továbbításra szolgált. Kanada bejelentette szombaton, hogy együttműködik a nyomozásban a francia hatóságokkal.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?