Elítélték Vuk Draskovic merénylőit

Belgrád |

<p>Egykori titkosszolgálati vezetőkre, s a volt jugoszláv rendőrség különleges alakulatának parancsnokaira szabott ki súlyos börtönbüntetést a szerb legfelsőbb bíróság csütörtökön egy merényletkísérletért, amelyet Vuk Draskovic ellenzéki vezető ellen hajtottak végre 1999-ben.</p>

A pernek 14 vádlottja volt, akik közül kettőt felmentettek. Negyven év börtönbüntetést kapott az első rendű vádlott Milorad Ulemek Legija, a Vörös Sapkásoknak nevezett különleges rendőri osztag egykori, ezredesi rangban lévő parancsnoka, Nenad Ilic, és Branko Bercek, az egység tagjai, valamint Radomir Markovic, a jugoszláv állami biztonsági szolgálat egykori főnöke. Egy személyt 35, kettőt 30 év börtönre ítélt, ötnek pedig összesen 32 évnyi elzárást osztott ki a legfelsőbb bíróság.
A vádlottakat gyilkosságért ítélték el, mivel az 1999-ben Vuk Draskovic, a Szerb Megújhodási Mozgalom nevű párt elnöke ellen megkísérelt merényletben négy személy meghalt. A Slobodan Milosevic ellenzéke egyik vezetőjének számító, később külügyminiszterré lett politikusnak közlekedési baleset áldozatává kellett volna válnia - gépkocsijába Belgrádtól délre belehajtott egy homokkal megrakott teherautó.
A megrendezett balesetben Draskovic négy munkatársa meghalt, az ellenzéki vezető azonban csak megsérült, s az első pillanattól kezdve állította, hogy merényletkísérlet történt.
Az első rendű vádlott Milorad Ulemek Legija esetében az ítélet szimbolikusnak tekinthető, mivel a negyvenes éveiben járó férfinak már van két 40 évre szóló, letöltendő börtönbüntetése. Az elsőt a Slobodan Milosevic nagy ellenlábasának tartott Ivan Stambolic néhai szerb elnök 2000 augusztusi elrablásáért és meggyilkolásáért, a másodikat pedig a Zoran Djindjic szerb miniszterelnök ellen 2003 márciusában elkövetett gyilkos merénylet értelmi szerzőjeként kapta. (MTI)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?