Elismerte hibáját a texasi rendőrség, a fegyverviselés jogát védi az NRA

NRA

Elismerte hibáját a texasi állami közbiztonságért felelős rendvédelmi szervezet (DPS) igazgatója, amiért nem léptek közbe időben a keddi iskolai lövöldözés során, közben pedig texasi konferenciáján az amerikai Országos Fegyverszövetség (NRA) kiállt a fegyverviselés joga mellett.

Steven McCraw ezredes, a DPS igazgatója sajtótájékoztatón elmondta: miután a 18 éves Salvador Ramos kedden egy AR-15 típusú félautomata fegyverrel belépett az uvaldei Robb Általános Iskola hátsó bejáratán az épületbe, majd egy osztályteremben lövöldözni kezdett, a sokkos állapotban lévő iskolások közül ketten összesen hatszor kértek segítséget a rendőrségtől a 911-es vészhelyzeti telefonszámon. Eközben mintegy 20 rendőr majdnem egy órán át várt az osztályterem előtti iskolai folyosón. Ramos végül 19 kisiskolást és két tanárt lőtt agyon, mielőtt a rendőrök megrohanták a termet, és lelőtték a fegyveres ámokfutót.

Az iskolában felsorakozott rendőrök parancsnoka, aki a helyi iskolai kerület rendőrségének uvaldei rendőrkapitánya is egyben, a helyszínen úgy gondolta, hogy Ramos elbarikádozta magát az osztályteremben, és a gyerekek már nincsenek közvetlen veszélyben, ezért a rendőrségnek van ideje felkészülni – mondta el McCraw ezredes.

„Utólag, mai tudásunk birtokában, ebből a székből nézve, ahol most ülök, természetesen ez nem volt helyes döntés” – szögezte le a texasi rendőrségi szervezet igazgatója. „Ez rossz döntés volt. Pont” – tette hozzá.

Az uvaldei mészárlás az elmúlt közel egy évtized legvéresebb lövöldözése volt az Egyesült Államokban, és nyomában ismét fellángolt a vita az amerikai fegyvertartási és fegyverviselési szabályozásról.

Az igen befolyásos amerikai fegyverlobbi, az Országos Fegyverszövetség (NRA) épp a hétvégén tartja éves kongresszusát az Uvaldétól 440 kilométerre fekvő, dél-texasi Houstonban, ahol több befolyásos republikánus párti politikus, többek között Donald Trump korábbi amerikai elnök és Ted Cruz texasi szenátor is kiálltak amellett, hogy a szigorúbb fegyvertartási és fegyverviselési szabályok elfogadása nem segítene az egyre gyakoribb tömeges lövöldözések és vérontások megelőzésében.

„Ezek a tragédiák gyomorforgatók” – jelentette ki Wayne LaPierre, az NRA vezetője, de hozzátette: a fegyverviselés korlátozása nem megoldás. „Annak a legalapvetőbb emberi jognak a szűkítése, amely lehetővá teszi az amerikaiaknak, hogy megvédjék magukat, nem megoldás, és soha nem is volt az” – fogalmazott.

Donald Trump ehelyett inkább azt javasolta, hogy az Egyesült Államokban meg kellene könnyíteni a „zavarodott” emberek elkülönítését, és meg kellene szüntetni a fegyvermentes iskolai zónákat.

„Nyilvánvalóan sokkal könnyebbé kellene tennünk az erőszakos és szellemileg zavarodott emberek elkülönítését az elmegyógyintézetekben” – hangsúlyozta a korábbi amerikai elnök az NRA houstoni kongresszusán mondott beszédében.

Az amerikai iskolák biztonságának javításával kapcsolatban Trump azt javasolta, hogy minden iskolának egyetlen bejárattal, megerősített kerítéssel és fémdetektoros kapukkal kellene rendelkeznie, hozzátéve, hogy minden iskolában egy rendőrnek vagy fegyveres biztonsági őrnek kellene folyamatos szolgálatot teljesítenie.

„Ez nem pénz kérdése. Ez akarat kérdése. Ha az Egyesült Államoknak van 40 milliárd dollárja Ukrajna számára, akkor ezt is meg tudjuk csinálni” – magyarázta, utalva az Ukrajnának nyújtott legutóbbi amerikai pénzügyi és katonai támogatásra.

A rendőrségi nyomozás egyelőre nem talált indítékot Salvador Ramos esetében, aki ugyan kibukott a középiskolából, de nem volt sem priusza, sem elmeállapotát befolyásoló betegsége.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?