Elindultak a békefenntartók Kabulba

Kabul/London. Újév napján elindult Afganisztánba az ottani nemzetközi békeerő (ISAF) előőrse. A német légierőhöz tartozó szállítógép fedélzetén 149 személy indult Londonból Kabul felé. Az első egységgel tizennyolc ország katonái keltek útra, köztük németek és britek.

Kabul/London. Újév napján elindult Afganisztánba az ottani nemzetközi békeerő (ISAF) előőrse. A német légierőhöz tartozó szállítógép fedélzetén 149 személy indult Londonból Kabul felé. Az első egységgel tizennyolc ország katonái keltek útra, köztük németek és britek. Ez utóbbiak ahhoz a háromszáz brithez csatlakoznak, akik már hetek óta Afganisztánban állomásoznak, s akik a londoni döntés értelmében szintén bekapcsolódnak majd a békeerők munkájába.

A haderő telepítésénél az áttörést az hozta meg, hogy Kabulban hétfőn parafálták az afganisztáni nemzetközi békefenntartó erők felállításáról szóló megállapodást. A parafált megállapodásról egyelőre nem közöltek részleteket, ám a korábbi értesülések szerint a nemzetközi békefenntartó erő mintegy 3000 főből áll majd, annak tagjai biztonsági, továbbá ellátási és humanitárius feladatokat teljesítenek majd.

Közben az AIP, a pakisztáni székhelyű afgán iszlám hírügynökség beszámolt arról, hogy a kormányerők leverték egy kisebbségi népcsoport lázadását az ország északi részén. A fegyveres lázadás hetekkel ezelőtt kezdődött és az afgán kormányerők hétfőn este foglalták el Darra Kejan várost, amely eddig a lázadó kisebbség kezén volt. A november óta folyó harcokban e kisebbség mintegy háromszáz tagja vesztette életét.

Afganisztán déli részén közös amerikai-afgán akció indult a megdöntött tálib rendszer bujkáló vallási vezetőjének, Mohammed Omar mollának az elfogására. Az akció hétfőn még cáfolt hírét mostanra Hamid Karzai afgán miniszterelnök és az amerikai védelmi minisztérium is megerősítette, bár a Pentagon tisztségviselői – a hadművelet résztvevőinek biztonsága érdekében - részleteket nem árultak el.

Az új afgán kormány vezetői azt gyanítják, hogy Omar molla Kandahártól mintegy 160-180 kilométerre északkeletre rejtőzik a hegyek között, s az amerikai felderítés szintén így tudja, egyik illetékese szerint. Az Omar molla utáni hajszában tálibellenes afgán erők is részt vesznek. Hadzsi Gulalai, a tálibellenes front hírszerzési főnöke tegnap Kandahárban arról számolt be, hogy a szövetséges törzsi erők mintegy kétezer fegyverest összpontosítottak azon a környéken, ahol Omar mollát sejtik bujkálni, pontos helyszínt azonban nem volt hajlandó közölni. Annyit azonban elmondott, hogy Hilmend tartomány érintett térségének lakosságát felszólították: adják ki a tálibok vallási és szellemi vezetőjét.

A szomszédos Pakisztánban eközben tudatták a tálib mozgalom egy sor volt vezetőjével, hogy nem kapnak politikai menedékjogot, és a legrövidebb időn belül el kell hagyniuk az országot. A Frontier Post című pakisztáni lap keddi közlése szerint az iszlámábádi kormány hétfőn hivatalosan értesített erről több magas rangú tálib tisztségviselőt, köztük a tálib rendszer eddigi iszlámábádi nagykövetét, Abdul Szalam Zaifot.

Rutinrepülés közben vasárnap Afganisztánban lezuhant egy pilóta nélküli amerikai felderítő repülőgép – közölte hétfőn az amerikai főparancsnokság illetékese. Dave Culler elmondta: a gép akkor csapódott a talajba, amikor visszatérőben volt támaszpontjára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?