Elhúzódik a háború

Baakúba/Moszul/Fallúdzsa. Újabb tüzérségi és légitámadást indítottak az amerikaiak tegnap reggel Fallúdzsában, miközben Ijád Allávi miniszterelnök óvott a város bevételével kapcsolatos „túlzott várakozásoktól”. Heves harcokat jelentettek Baakúbából és Moszulból is.

Amerikai előrenyomulás – lassabban a vártnálTASR/AP-felvételFallúdzsában az amerikai erők közölték: jelentős védművekkel erődített, alagutakkal biztosított bunkert találtak a város déli, gyéren lakott csücskében. A létesítmény alagútjai fegyverraktárakat kötnek össze. Az amerikaiak nagy mennyiségű fegyvert foglaltak le, egyebek között egy légvédelmi ágyút is. Az amerikai közlemény szerint városszerte folyik az ellenállás megmaradt gócainak felszámolása, az ellenséges erők fegyverlerakatainak kiürítése. Egy részük mecsetekben van, az ostromlók ezeket is megszüntetik.

Ijád Allávi tegnap óva intett a város visszafoglalásával kapcsolatos „túlzott várakozásoktól”, azt mondta, eltart még egy ideig, amíg a várost visszaadhatják lakosainak. A kormány 15 teherautónyi gyógyszer- és élelmiszersegélyt küldött Fallúdzsába. Az iraki vörös félhold által küldött 7 teherautónyi gyógyszer- és élelmiszersegélyt ugyanakkor az amerikai hadsereg nem engedi be a városba, a szállítmány a város nyugati részén fekvő központi kórház közelében rostokol. A tengerészgyalogosok egyik parancsnoka azt mondta, maguk igyekeznek ellátni a várost a szükséges segélyekkel. Semmilyen civil segélyszállítmány nem jutott el a városba az ostrom múlt hétfői kezdete óta, és segélyszervezetek humanitárius katasztrófának minősítik az ottani helyzetet a Fallúdzsából elmenekült szemtanúk beszámolói és a tévében látott képsorok alapján. Az iraki vörös félhold legkevesebb 150 olyan családról tud, amelynek sürgős segítségre lenne szüksége. Egy szemtanú az al-Dzsazírában arról számolt be, hogy a város északi Dzsolan negyedében, egyetlen utcában 22 hullát látott a romok között. A tetemek egy részéből kóbor kutyák és macskák ettek.

Díjála tartomány székhelyén, Baakúbában is légi- és szárazföldi csapásokat mért az amerikai hadsereg a felkelők állásaira, miután legkevesebb húsz lázadó elestével járó összecsapások zajlottak tegnap a városban a felkelők és az iraki biztonsági erők között. Ugyancsak tűzpárbajt vívtak az amerikai erők a lázadókkal az erősen a felkelők befolyása alatt álló Ramádi város keleti részében. Itt már három hete zajlanak az összetűzések. Moszulban is voltak összecsapások, 7 rendőr és 30 lázadó vesztette életét. Falah an-Nakíb iraki belügyminiszter tegnap elmondta: a lázadók az egyik rendőrt kórházi ágyából rabolták el, majd barbár módon megölték: előbb darabokra vágták, majd felakasztották.

Iráni kémek Irakban

Washington. Iránnak fegyverei, kémei és harcosai vannak Irakban, és vélhetően jutalmat ajánl minden megölt amerikai katonáért – írta tegnap a US News and World Report amerikai hetilap titkosszolgálati jelentésekre hivatkozva. Az idézett szakértői jelentés szerint „Irán jelenti a legnagyobb hosszú távú fenyegetést az iraki amerikai erőfeszítésekre nézve”. Az iráni hírszerzés nagyszabású hadjáratot folytat minden nagyobb síita népességű iraki városban. Feltételezhető, hogy Irán minden egyes Irakban megölt amerikai katonáért ötszáz dollárt kínál. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?