Elhunyt Sárközy Pál festőművész, a volt francia köztársasági elnök apja

instagram

Kilencvennégy éves korában elhunyt Sárközy Pál festőművész, a volt francia köztársasági elnök, Nicolas Sarkozy (2007-2012) apja - tudatta vasárnap az Instagramon a volt államfő felesége, Carla Bruni-Sarkozy.

  "RIP Pal Sarkozy de Nagy Bocsa, 1928. május 5. - 2023. március 4. Nyugodj békében!" - írta a volt francia First Lady. A kisnemesi családból származó nagybócsai Sárközy Pál 1928. május 5-én Szolnokon született, gyerekkorában szüleivel Budapestre költözött, majd a második világháború alatt a család továbbköltözött Ausztriába. Sárközy Pál innen Németországba emigrált, ahol Baden-Badenben öt évre belépett a Francia Idegenlégióba, majd Párizsban telepedett le, ahol az egyik anyai nagynénje élt.   

Saját elmondása szerint Sárközy Pál kezdetben nyomorgott, az utcán aludt, mielőtt elhelyezkedett a reklámszakmában. A francia fővárosban ismerte meg első feleségét, Andrée Mallaht, akinek édesapja kikeresztelkedett szefárd zsidó, görög bevándorló volt. A házaspárnak három fia született: Guillaume (1951), Nicolas (1955) és Francois (1957). A középső fiút 2007-ben az V. francia köztársaság hatodik elnökévé választották.

Sárközy Pál később még háromszor nősült, és az Egyesült Államokban további két gyermeke született: Caroline és Pierre-Olivier. Sárközy Pál az 1970-es években kapta meg a francia állampolgárságot, ekkoriban egy reklámstúdiót vezetett és grafikusként dolgozott. Nyugdíjas éveiben kezdett el együtt alkotni Werner Hornunggal, akivel közösen készítettek digitális képfantáziákat: Sárközy Pál hagyományos rajzait Werner Hornung fotó- és komputermanipulációval egészítette ki. A látomásszerű részletekből összeálló színes munkák legfőbb témája a női szépség, a szerelem, a féltékenység, és az emigráns létből fakadóan a gyökerektől való elszakadás, mindez szellemesen, gyakran humorral fűszerezve. Első franciaországi tárlatán 2010-ben első két párizsi, 1949-ben készült akvarelljét is bemutatták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?