Elhalasztották a Tóásó-ügy tárgyalását

La Paz |

<p>Július 23-ára halasztotta az úgynevezett terrorista összeesküvési ügy érdemi szakaszának tárgyalását az illetékes La Paz-i ítélőtábla elnöke, miután szerdán a tárgyalás megnyitásakor rosszul lett az egyik gyanúsított.</p>

Az eljárás alatt álló személyek többségének egészségi állapotát szem előtt tartva egyúttal a tárgyalás helyszínének megváltoztatásáról is döntöttek, a következő meghallgatás Santa Cruzban lesz - adta hírül csütörtökön a La Prensa című bolíviai napilap.

Ignacio Vargas, más néven az "Öreg" a bírósági teremben elájult, és kórházba kellett szállítani. Marcelo Soza ügyész elmondta, hogy egy ilyen eset indokolja a bírósági tárgyalás felfüggesztését. Az ügyben érintett, "államellenes összeesküvéssel" és "terrorizmussal" vádolt 39 személy közül szerdán 15 jelent meg. Heten igazoltan - elsősorban egészségügyi problémák miatt - maradtak távol Santa Cruzban, és ügyvédeikkel képviseltették magukat, míg tizenheten külföldön tartózkodnak, és semmilyen formában nem vettek részt a meghallgatás első napján.

Az állítólagos terrorista csoportot 2009. április 16-án az ellenzék fellegvárának számító Santa Cruzban számolták fel a bolíviai különleges erők. A rajtaütés során életét vesztette a magyar állampolgársággal is rendelkező Rózsa-Flores Eduardo, az erdélyi magyar Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer. Az akció két túlélőjét, a magyar-román állampolgár Tóásó Elődöt és a horvát-bolíviai Mario Tadicot azóta is fogva tartják, holott az érvényes bolíviai törvények értelmében három év elteltével mindkettőjüket szabadlábra kellett volna helyezni, és le kellett volna zárni ügyüket.

Tóásó Előd szerdán a La Razón című bolíviai napilapnak tolmács segítségével nyilatkozva elmondta, hogy a Santa Cruz-i hatósági akció során a Las Americas nevű szállodában megverték és megkínozták, s erre a későbbiekben is sor került. Mint hozzátette, a kormány állításával ellentétben társait kivégezték, vagyis megölésüket nem előzte meg a rendőrséggel való összetűzés. Tóásó arról nem árult el semmit, hogy miért jöttek Bolíviába, hogy kerültek Santa Cruzba, és ki szerződtette őket.

Claudio Torres bíró a meghallgatás elnapolásán kívül arról is döntött, hogy az egészséghez való jog alapján Santa Cruzba helyezi át a tárgyalási helyszínt, a bolíviai fővárosban a magaslati levegő ugyanis egy nem egészséges szervezetet rendkívül megvisel. La Paz a dél-amerikai ország nyugati részén, 3600 méterrel a tengerszint felett helyezkedik el.

 

http://www.laprensa.com.bo/diario/actualidad/seguridad/20120531/postergan-juicio-del-caso-rozsa-hasta-el-23-de_26375_42138.html

http://www.la-razon.com/nacional/seguridad_nacional/juicio-Terrorismo-trasladado-Santa-Cruz_0_1624037605.html

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?