Elfogatóparancsot kért Netanjahura és a Hamász vezetőire a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze

netanjahu k

„A mai napon letartóztatási parancsok iránti kérelmeket nyújtok be a Nemzetközi Büntetőbíróságnak a Palesztin Államban kialakult helyzetben” – olvasható Karim A.A. Khannak, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyészének a hivatalos közleményében, amiben nemzetközi elfogatóparancs kiadását kéri Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökre és a Hamász vezetőire is a tavaly október 8-án kitört izraeli-palesztin konfliktus miatt.

Az ügyész közleménye szerint Netanjahu háborús bűncselekményt követett el többek között a civil lakosság éheztetése, mint hadviselési módszer elkövetésével, és ehhez idézi a vonatkozó nemzetközi jogi passzusokat. Az ügyész háborús bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt szintén nemzetközi elfogatóparancs kiadását kéri a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságtól Jahja Szinvarra, a Hamász vezetőjére is. A hágai főügyész nemzetközi elfogatóparancs kiadását kéri az izraeli kormányfőn kívül Joáv Gallant izraeli védelmi miniszterre, Iszmáíl Hanijére, a Hamász politikai vezetőjére, és Mohammed Deifre, a Hamász főparancsnokára, az októberi támadását kitervelő stratégára is.

Karim Khan szerint alapos okkal feltételezhető, hogy Izrael és a Hamász vezetői is büntetőjogi felelősséggel tartoznak a tavaly október 7. óta elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekményekért. Netanjahu korábban „történelmi méretű felháborodásának” adott hangot amiatt, hogy magas rangú izraeli személyiségek kerülnek fel az ICC körözési listájára – számolt be a BBC.

A Nemzetközi Büntetőbíróság háborús bűncselekmények, népirtás feltárásával foglalkozik, 2002-ben jött létre a római statútum aláírásával. Joghatósága nem terjed ki Oroszországon kívül többek között az Egyesült Államokra, Kínára, és Iránra sem. Ukrajna szintén nem aláírója a római statútumnak, de elismeri az ICC joghatóságát az Ukrajna területén 2014 óta elkövetett bűncselekményekre vonatkozóan. Ukrajna közel 20 ezer ilyen bűncselekményt tart számon.

Tavaly márciusban Vlagyimir Putyin ellen is elfogatóparancsot adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC), mert a szervezet szerint az orosz elnököt közvetlen és személyes felelősség terheli azokért a bűncselekményekért, amelyeket az orosz erők vagy ahhoz kötődő csoportok követtek el Ukrajnában, amelyet Oroszország tavaly február 24-én támadott meg.

(Telex)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?