Elfogadták a klímamegállapodást

Párizs |

<p>A párizsi klímacsúcson résztvevő 195 ország szombat este elfogadta a klímavédelmi megállapodást, amelyben kötelezik magukat a légkör felmelegedése elleni küzdelemre.</p>

"Ahogy körbenézek a teremben, látom, hogy pozitív a hangulat, nincs ellenvetés, a párizsi klímamegállapodást elfogadtuk" - jelentette be Laurent Fabius francia külügyminiszter, az ENSZ 21. klímakonferenciájának elnöke a jelenlévők viharos tapsa közepette. A delegációk tagjai hosszú perceken át állva, egymást átölelve ünnepelték a megállapodás elfogadását, amelyet a 2009-es koppenhágai kudarc után több évig készítettek elő.     "Ez egy kis kalapács, de nagy dolgokra lehet képes" - mondta Laurent Fabius, amikor a kalapáccsal jelképesen leütött a klímaegyezmény elfogadását.    A tribünön jelen volt Francois Hollande francia államfő és Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára is.     Al Gore volt amerikai alelnök fantasztikusnak nevezte a történteket a több száz miniszter és delegált, köztük John Kerry amerikai külügyminiszter gyűrűjében.     A hírügynökségek történelmi jelentőségűnek nevezték a megállapodást, amelynek tervezetét a házigazda Franciaország még annak elfogadása előtt ambiciózusnak és kiegyensúlyozottnak minősítette.     Az ENSZ november 30-án kezdődött 21. klímakonferenciája a Párizs környéki Le Bourget városban az eredeti tervek szerint péntek este ért volna véget, de lezárását - ezzel az átfogó klímavédelmi megállapodás elfogadását - előrelépés hiányában szombatra halasztották.    Az utolsó, szombat esti plenáris ülés előtt a két nagy környezetszennyező országot, Kínát és Indiát, valamint az egyik legjelentősebb olajtermelő Szaúd-Arábiát is magában foglaló fejlődő országok csoportja, a G77+Kína már jelezte, elégedett a klímamegállapodás végleges tervezetével, amelynek szövegén még az utolsó éjszaka is módosítottak.     A klímamegállapodás megerősíti azt a központi célkitűzést, hogy a Föld légkörének felmelegedését a 195 ország 2 Celsius-fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatja az erőfeszítéseket arra is, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen.    Az 1,5 fok megemlítése a megállapodásban a tengerszint emelkedésével létükben fenyegetett szigetállamok kérése volt, amelyet több mint száz ország, köztük az Európai Unió tagállamai, és legvégül az Egyesült Államok is támogattak, de a legjelentősebb fosszilis energiatermelők, Szaúd-Arábia, Venezuela, India és Oroszország péntek este még nem akartak támogatni.    A házigazda francia diplomácia vezetője szerint a szöveg  "differenciált (az országok felelősségében), igazságos, tartós, dinamikus, kiegyenlített, és jogilag kötelező érvényű".    Az évi 100 milliárd dolláros támogatás, amelyre az északi fejlett országok tettek javaslatot a déli, fejlődő országok technológiai átállásának finanszírozására 2020-ig "egy lépcsőfok", "az új számszerűsített célt legkésőbb 2025-ig meg kell határozni" - mondta a szöveg délelőtti bemutatásán Laurent Fabius. A kötelezettségvállalásokra 2025-től vonatkozó ötévenkénti felülvizsgálat is belekerült a megállapodásba.    "Ez a megállapodás az egész világ és minden ország számára elengedhetetlen. Segíteni fogja a szigetországokat abban, hogy védekezni tudjanak a partjaikat fenyegető tengerszint-emelkedés ellen, pénzügyi segítséget biztosít Afrikának, támogatja Latin-Amerikát az erdők megőrzésében, és az olajtermelőknek is segít energiatermelésük diverzifikálásában" - hívta fel a figyelmet a francia külügyminiszter.    "Ez a megállapodás olyan nagy ügyeket fog szolgálni, mint az élelmezésbiztonság, a szegénység elleni küzdelem, az alapjogok és végül a béke" - tette hozzá.    A végleges tervezetet más környezetvédő szervezetekhez hasonlóan a Greenpeace is "fordulatnak" minősítette.    "A kerekek lassan őrölnek, de Párizsban őröltek. A szöveg egyértelműen a történelem szemétdombjára helyezte a fosszilis energiákra épülő ipart" - mondta Kumi Naidoo, a Greenpeace International vezetője.    A világ országai most először írtak alá globális klímavédelmi egyezményt, amelynek céljairól 2011-ben a dél-afrikai Durbanban határoztak. Az országok által az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére tett önkéntes felajánlásokkal és a környezetkímélő technológiákra való átállással párhuzamosan a megállapodás általános és kötelező érvényű keretet teremt a következő 20-30 évre, és a 2020-ban lejáró kiotói egyezményt váltja fel.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?