Életfogytiglant kapott bin Laden sofőrje

Guantánamo |

<p>Megszületett az ítélet az első guantánamói perben: a katonai esküdtszék szerdán egyetértésre jutott Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorszervezet vezetője egykori sofőrjének, Szalím Ahmed Hamdannak a perében, bűnösnek mondva ki őt a "terrorizmusnak nyújtott lényeges támogatás" vádpontjában. Ennek nyomán a jemeni férfit életfogytiglani börtön fenyegeti.</p>

hat tagú zsűri hétfő este vonult vissza, hogy döntésre jusson az ügyben. Más vádpontokban, például az "összeesküvés" vádjában ugyanakkor felmentették a férfit. A washingtoni Fehér Ház egy közleményben leszögezte: elégedett a per végkimenetelével, s azzal is, hogy Hamdant tisztességes eljárásban ítélték el. (Ugyanis mind az Egyesült Államokban, mind külföldön nagyon sokan bírálták a terrorizmussal gyanúsított, s Guantánamóban őrzött foglyokkal szembeni amerikai bánásmódot, illetve az ügyük elbírálására létrehozott speciális katonai bírósági rendszert.)

Két nemzetközi emberi jogi szervezet, az Amnesty International (AI) és a bebörtönzöttek jogait védő Reprieve máris bírálta Hamdan elítélését. Az AI közleménye szerint az alkalmazott procedúrák nem felelnek meg az igazságos eljáráshoz való jog nemzetközi normáinak, s mindez csak hozzáadódik ahhoz, hogy a férfit eleve több mint öt éve illegálisan tartják fogva Guantánamón. A Reprieve pedig azt hangsúlyozta, hogy maga a per "amatőrök munkájához" hasonlított, hiszen olyan bizonyítékokat vettek figyelembe, amelyek előhozatalát egy polgári bíróságon, vagy akár egy hagyományos katonai bíróságon soha nem is engedélyezték volna.
A Pentagon viszont azt közölte, hogy tiszteletben tartja az ítéletet, s még legalább húsz másik fogoly esetében akar hasonló bírósági pert lefolytatni. Szalím Ahmed Hamdan volt az első fogoly, akit az amerikaiak Kuba szigetén lévő guantánamói támaszpontján bíróság elé állítottak a különleges katonai törvényszékekről szóló, 2006 októberében elfogadott törvény alapján.
A guantánamói katonai bíróság azoknak az "ellenséges harcosoknak" nyilvánított külföldi állampolgároknak az ügyében illetékes, akiket - a Bush-kormányzat döntése alapján - nem illetnek meg a katonáknak, illetve polgári személyeknek kijáró jogok.
Hamdant 2001 novemberében fogták el Afganisztánban a tálibok hatalmának megdöntésére indított hadművelet idején, és két föld-levegő rakétát találtak gépkocsijában. 2002 júniusa óta raboskodik a guantánamói börtöntáborban.
Hamdan a per során ártatlannak vallotta magát, s rossz bánásmódra panaszkodott.  Guantánamón jelenleg közel 270 fogoly raboskodik, többségük egyelőre vádemelés nélkül. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?