Élelmiszerbotrányt fedezett fel egy 11 éves kínai fiú

Peking |

<p>Élelmiszeripari botrányt fedezett fel egy tizenegy éves kínai fiú, aki nem fogyaszthatta el kedvenc ételét.</p>

A China Daily című napilap hétfői száma szerint Csang Hao (Zhang Hao) azután fogott hozzá gombák vizsgálatához, miután édesanyja megtiltotta neki, hogy megegye őket - aggódott ugyanis azok tisztasága miatt. Kiderült, hogy a gombákat egészségre káros fehérítőanyagokkal kezelték, hogy világosabbak legyenek.

Csang júliusban a pekingi mezőgazdasági egyetem egyik hallgatójával közösen fogott hozzá a gombák teszteléséhez, hogy megcáfolhassa anyja aggodalmait. Mikroszkóp és fluoreszkáló világítás segítségével azonban azt állapították meg, hogy a vizsgált gombák kémiai anyagokkal szennyezettek.

A kínai sajtó információi szerint a fehérítőanyagok többek között májbetegségeket, bőrallergiát és asztmát okozhatnak. A bátor 11 éves fiúról pedig, aki felvette a harcot az iparral és a hatóságokkal is, dicshimnuszokat zengnek.

A kínai hatóságok szerint a gombák 97,7 százaléka semmilyen kezelést nem kapott és gond nélkül fogyasztható. A kínai élelmiszeripart azonban egyre többször rázza meg botrány: 2008-ban 300 ezer gyermek betegedett meg olyan tejportól, amely egy ipari vegyszert, melanint tartalmazott.

Idén többek között növényvédőszerrel fertőzött babot és újrahasznosított hulladékból előállított sütőolajat fedeztek fel Kínában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?