Eldőlt: hatályba lép a párizsi klímaegyezmény

Brüsszel |

<div>Elfogadta a párizsi klímamegállapodásról szóló határozatot az Európai Tanács is, az Európai Parlament kedd délutáni jóváhagyását követően.</div>

Az Európai Tanács pénteken letétbe helyezi a megerősítő okiratot az ENSZ-főtitkáránál és 30 nap múlva hatályba léphet a párizsi klímamegállapodás. Solymos László, az unió soros elnökségét betöltő Szlovákia környezetvédelmi minisztere hangsúlyozta, Európa minden tőle telhetőt megtett, hogy felgyorsítsa az eljárást és élettel töltse meg a párizsi megállapodást. „A tanács néhány óra alatt elfogadta a határozatot, amely az ígéreteink betartása melletti elkötelezettségünket bizonyítja. Büszkék lehetünk a közösen elért eredményre" – fogalmazott.  A tájékoztatás szerint az uniós tagországok, ha készen állnak a megállapodás nemzeti jogrendbe iktatására, az unióval együtt, de legkésőbb a nemzeti eljárások befejezésével ratifikálják azt.Az Európai Parlament (EP) Strasbourgban, keddi plenáris ülésén ratifikálta a párizsi klímamegállapodást, ezzel az egyezmény átlépte a hatályba lépéshez szükséges küszöböt. A hatályba lépés feltétele volt, hogy az ENSZ klímaváltozás elleni keretegyezményének 55 olyan állama ratifikálja a megállapodást, amelyek együttesen a globális üvegházhatást okozó gázkibocsátás 55 százalékáért felelősek.Az EP ratifikálásáig a gázkibocsátás 51 százalékáért felelős 62 ország ellenjegyezte a szöveget. Az EU a maga 12 százalékos részesedésével a november 7. és 18. között Marrákesben tartandó COP22 konferencia alatt hatályba léphet a megállapodás.Az Európai Unió részéről hét tagállamban – Magyarországon, Franciaországban, Szlovákiában, Ausztriában, Máltán, Portugáliában és Németországban – ratifikálták nemzeti szinten is az egyezményt. Ez a hét ország a globális kibocsátás 5 százalékáért felel. A tavaly december 12-én, a párizsi klímakonferencián 195 ország közreműködésével létrejött keretmegállapodás azt a célkitűzést erősítette meg, hogy a Föld légkörének felmelegedését a kötelezettséget vállaló 195 ország 2 Celsius-fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatja az arra irányuló erőfeszítéseket, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen. A 1,5 fok megemlítése a megállapodásban a tengerszint emelkedésével létükben fenyegetett szigetállamok kérése volt, amit több mint száz ország, köztük az Európai Unió tagállamai, valamint az Egyesült Államok is támogatott.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?