Ekkorra készülhet el az első védőoltás a koronavírus ellen

koronavírus

Nagyon súlyos fenyegetést jelent a világ többi részére is a „COVID-19-ként” elnevezett új koronavírus útján gyorsan terjedő kínai tüdőgyulladás-járvány – jelentette ki kedden Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, aki szerint azonban megfelelő fellépéssel „valós esély” van a kór terjedésének megállítására.

Tedrosz Adanom Gebrejeszusz a kór elleni gyógyszerek és védőoltások kifejlesztésének elősegítésére szervezett kétnapos genfi konferencia kezdetén arra szólította fel a világ államait, hogy osszák meg egymás között a vírusmintákat, fokozzák az együttműködést.

Kiemelte, hogy a védőoltás csak 18 hónap múlva lehet elérhető a vírus ellen, így addig is a jelenleg rendelkezésre álló módszereket kell alkalmazni a terjedés fékezése érdekében.

Hozzátette, a vírust COVID-19-nek nevezték el, erre az esetleg pontatlanságokat vagy stigmatizáló megfogalmazásokat használó más nevek kiküszöbölésére van szükség.

A WHO irányelvei értelmében tilos bizonyos földrajzi hely, embercsoport vagy állatfaj után elnevezni az új vírusokat.

A főigazgató elmondta, hogy Kínában már 42 708 ember fertőződött meg, és 1017-en meghaltak. A fórumon 400 kutató és hatósági szakember vesz részt, Kínából és Tajvanról videokonferencián követik a történéseket.

Tedrosz Adanom Gebrejeszusz hangsúlyozta, hogy eddig a megbetegedések 99 százaléka Kínában történt. Hozzátette mindazonáltal, hogy megítélése szerint a járvány nagyon súlyos fenyegetést jelent a világ többi részére is.

Szólt arról, hogy sok a kérdés a vírus keletkezésével kapcsolatban, ugyanis a betegség először a közép-kínai Vuhan vadpiacán jelent meg, majd áttörte a fajok közötti akadályt, és cseppfertőzéssel már emberről emberre is terjed.

A főigazgató kiemelte: reméli, hogy a mostani találkozó eredményeképpen kialakul a kutatások menetének terve, amelyhez a kutatók és az adományozók igazítani tudják saját tevékenységüket.

A betegség elleni küzdelem elsődleges feltétele az együttérzés, a szolidaritás. Ez áll a vírusminták egymás közötti megosztására is. A járvány leküzdésére nyitott, igazságos és tisztességes adatmegosztásra van szükség – mutatott rá Tedrosz Adanom Gebrejeszusz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?