Egységesítik a fogyasztói hiteleket

Brüsszel. A hitelezőknek egész Európában egységes módon, teljes körű tájékoztatást kell nyújtaniuk a fogyasztói hitelekről. A szándék: 490 millió uniós polgár számára lehetővé tenni, hogy könnyebben vegyen fel kölcsönt – az unió bármely tagállamában!

Az európaiak mintegy kétharmada – egészében vagy részben – hitelből vesz például autót, mosógépet, esetleg bútort. A fogyasztói hitelek piaca azonban még erősen töredezett, az egyes országokban más és más szabályok vannak érvényben. Ez megnehezíti a hitelszolgáltatások szabad áramlását, az egyes ajánlatok összehasonlítását és a fogyasztók uniós szintű, egységes védelmét. Ezért van szükség az Európai Parlamentben a múlt héten megszavazott új irányelvre.

A tagállamokat képviselő Tanács tavaly szeptemberben fogadta el közös álláspontját, az EP pedig most második olvasatban tárgyalta és – jelentős módosításokkal – elfogadta a jogszabálytervezetet. A szavazást hosszú vita és egyeztetés előzte meg. Az EP és a Tanács között a fő vitapont a hitelek határidő előtti visszafizetése, valamint az ilyen esetben fizetendő kompenzáció kérdése volt. A most megszavazott változat az együttdöntési eljárásnak megfelelően még visszakerül a Tanácsba, a lefolytatott háttértárgyalások alapján azonban valószínűsít?hető, hogy a tagállamok képviselői már nem változtatnak a szövegen.

Kétszáztól 75 ezer euróig

Az irányelv hatálya az olyan hitelmegállapodásokra terjed ki, amelyeknél a hitel teljes összege 200 és 75 000 euró közé esik. (A Tanács korábban 100 000 eurós felső határt javasolt.) A 200 eurónál kisebb és 75 000 eurónál nagyobb hiteleken kívül egyáltalán nem vonatkozna az irányelv az olyan folyószámlahitel formájában fennálló hitelmegállapodásokra, amelyek alapján a hitelt egy hónapon belül vissza kell fizetni. Nem terjedne ki a munkaadó által a piacinál kedvezőbb feltételekkel nyújtott hitelekre, az ingatlanfedezetű jelzáloghitelekre, a földterület megszerzését célzó hitelmegállapodásokra és az olyanokra sem, amelyeknél a hitel kamat- és díjmentes, illetve csak jelentéktelen díjfizetéssel jár.

Tájékoztatás aláírás előtt

Mielőtt a hitel felvételét fontolgató ügyfelet bármilyen megállapodás vagy ajánlat kötelezné, a hitelt kínálónak meg kell adnia számára a különböző ajánlatok összehasonlításához szükséges információkat, hogy megalapozott döntést hozhasson. A jogszabály meghatározza, hogyan néz majd ki az egész EU-ban egységesített „általános európai fogyasztóihitel-tájékoztató”, amely tartalmazza a kínált kölcsön fő jellemzőinek leírását. A tájékoztatásnak többek között ki kell terjednie a fogyasztó által teljesítendő fizetések összegére, számára és gyakoriságára, a kapcsolódó költségekre, az elállási jogról szóló információra, a határidő előtti visszafizetés jogára és az ezzel járó kötelezettségekre is. Egy?szerűen fogalmazva: ezek az intézkedések a fogyasztót védik, mivel minden bank köteles megadni a részletes információkat, a polgár gyorsabban ki tudja választani, melyik nyújtja a számára legjobb feltételeket. Vagyis nagyobb lesz a konkurencia, ami a hitelek kamatainak csökkenéséhez vezethet, ergó: több pénz marad a polgár zsebében.

A hitelképesség értékelése

Az irányelv szerint kerülendő a túlzott eladósodás, és „a bővülő hitelpiacon különösen fontos az, hogy a hitelezők ne vegyenek részt felelőtlen hitelügyletekben”. Ezért a jogszabály előírja: a hitelező köteles értékelni a fogyasztó hitelképességét „adott esetben a fogyasztótól kapott megfelelő információ és szükség esetén a vonatkozó adatbázisban végzett keresés alapján”. Határokon átnyúló hitelek esetében a fogyasztók hitelképességének értékelése céljából minden tagállamnak biztosítania kell a más EU-országból származó hitelezők számára az adott tagállamban használt adatbázisokhoz való hozzáférést.

A fogyasztó visszaléphet

A fogyasztó 14 naptári napon belül indokolás nélkül elállhat a hitelmegállapodástól. A jogszabály értelmében ekkor a hitelező számára „indokolatlan késedelem nélkül és az elállásról szóló értesítésnek a hitelező számára történő megküldését követő legkésőbb 30 naptári napon belül” vissza kell fizetni a tőkét, valamint a hitellehívástól a visszafizetésig járó kamatot. A hitelező a fogyasztótól semmilyen más ellentételezésre nem jogosult. A jogszabály kitér arra is, hogy (főszabályként) ha „a fogyasztó adásvételi vagy szolgáltatásnyújtási szerződés tekintetében a közösségi jog alapján az elállás jogát gyakorolja, a továbbiakban kapcsolt hitelmegállapodás nem kötelezheti”.

Visszafizetés határidő előtt

A jogszabály kimondja: „a fogyasztónak joga van a hitelmegállapodás szerinti kötelezettségeit egészben vagy részben bármikor teljesíteni. Ilyen esetekben jogosult a hitel teljes költségének csökkentésére”. Másrészt viszont „a hitelező jogosult a hitel határidő előtti visszafizetéséhez közvetlenül kapcsolódó esetleges költségek ellentételezéséhez, feltéve, hogy a határidő előtti visszafizetés olyan időszakra esik, amelyre a hitelkamatláb rögzített”. Az EP által elfogadott szöveg szerint idő előtti visszafizetés miatti kompenzációként legfeljebb a hitel összegének 1 százaléka kérhető. Ez arra az esetre vonatkozik, ha a visszafizetés a hitelmegállapodás rendes lejárta előtt több mint egy évvel történik. Ha egy évnél rövidebb a két időpont közötti időszak, az ellentételezés nem lépheti túl a határidő előtt visszafizetett hitel összegének 0,5 százalékát. A hitelező kivételesen követelhet nagyobb kompenzációt is, ha bizonyítani tudja, hogy a határidő előtti visszafizetés miatti vesztesége meghaladja az előbb említett összegeket. De az ellentételezés nem haladhatja meg azt a kamatösszeget, amelyet a fogyasztó a szerződés szerinti rendes törlesztéssel fizetett volna.

A tagállamoknak a hatályba lépésétől számítva két évük lesz arra, hogy elfogadják és kihirdessék azokat a rendelkezéseket, amelyek az irányelv alkalmazásához szükségesek. (pi, aktualne sk, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?