Róma/Genf.
Egyre többen menekülnek
Róma/Genf. Több mint ezer migránst tett tegnap partra a szicíliai Palermo kikötőjében az olasz parti őrség hajója, és további több mint ezer ember érkezett a calabriai Reggio Calabriába az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezet hajójának fedélzetén azok közül, akiket a hétvégén mentettek meg a Földközi-tengeren. Az Orvosok Határok Nélkül közlése szerint a menekültek közül többen légúti megbetegedés tüneteit mutatják. Sokak testén ütlegelés és kínzás nyomai látszanak, beszámolóik szerint a líbiai táborokban bántalmazták őket. A várandós nők majdnem mindegyike nemi erőszak áldozata. Az év eleje óta mintegy 70 ezer menedékkérő érkezett az olaszországi partokra, ez 15%-kal több, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában.
Enyhén emelkedett az egy évvel ezelőttihez képest, 65,6 millióra nőtt, és ezzel ismét rekordot döntött azoknak az embereknek a száma, akik világszerte konfliktusok, éhezés vagy természeti katasztrófák elől menekülnek – jelentette be Genfben az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága. A világszervezet annak tudja be az emelkedést, hogy az utóbbi időszakban Dél-Szudánban pusztító fegyveres konfliktus és éhínség elől a korábbinál 64 százalékkal többen, 1,4 milliónyian menekültek el. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.