Egyre több polgári áldozat

Kabul/Iszlámábád. Az afganisztáni célpontok elleni amerikai hadművelet kezdete, október 7. óta a legnagyobb arányú bombázást szenvedte el Kabul a szombatra virradó éjszaka. Az amerikai harci gépek csaknem tizenegy órán át, hullámokban támadták az afgán fővárost.

Tízezer pakisztáni fegyveres indult szombaton a tálibok megsegítésére az Amerika elleni szent háborúbanTASR/AP-felvételAz amerikai gépek szombaton heves támadást intéztek a tálib erők állásai ellen az afgán fővárostól mintegy ötven kilométerre fekvő Somali síkságon. Majd egy viszonylag nyugodtabb éjszaka következett, s tegnap hajnalban ismét Kabult vette célba az amerikai légierő. Legalább tíz polgári személy halt meg egy tegnap reggel Kabulban ledobott amerikai bomba pusztítása miatt – erősítették meg szemtanúkra hivatkozó beszámolók az al-Dzsazíra arab tévé korábbi, hasonló tartalmú jelentését. Az AFP hírügynökség szerint legalább tíz, a Reuters szerint pedig 12 polgári személy halt meg a reggeli bombázásban. A beszámolók megegyeztek abban, hogy egy nyolctagú család életét vesztette. A katari székhelyű al-Dzsazíra televízió korábban kilenc gyermek és hat felnőtt haláláról számolt be. Washington azt is beismerte, hogy korábban tévedésből lebombázták a Vöröskereszt egyik élelmiszerraktárát.

Öt parancsnokot kivégeztek

Ugyancsak szombaton közölte a tálib vezetés, hogy kivégezték az afganisztáni ellenzéki erőket tömörítő Északi Szövetség öt parancsnokát A parancsnokokat és tizenöt társukat azután vették őrizetbe, hogy a tálib erők visszaverték az ellenzék egyik támadást az észak-afganisztáni Szamangán tartományban. A szombaton végrehajtott kivégzések előtt egy nappal fogták el és végezték ki Abdul Hak parancsnokot, a Szovjetunió elleni küzdelem egyik hősét. Burhanuddin Rabbani, a tálibok által 1996-ban megbuktatott afgán elnök szombaton azt közölte, hogy Hak megölése jól példázza a tálibok kegyetlenségét. Rabbani a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújában kifejtette: az Afganisztán elleni légicsapás a november 17-én kezdődő muzulmán böjthónap (ramadán) alatt is folytatódhat. Az Északi Szövetség politikai vezetőjének tartott Rabbani arra a kérdésre, hogy vezetné-e az országot a tálib vezetés bukása után, annyit felelt: erről a népnek kell döntenie. Az ENSZ még mindig Rabbanit tekinti Afganisztán törvényes elnökének.

Elmaradt az ellenzéki találkozó

Elmaradt az afgán ellenzéki csoportok hét végére tervezett törökországi találkozója az Abdul Hak parancsnok halála nyomán, az ellenzék soraiban kialakult nyugtalanság miatt. Egy afgán illetékes szerint az Északi Szövetségnek a Muhammad Záhir Sah volt afgán királyhoz közel álló csoportjai eredetileg Ankarában találkoztak volna a hét végén, hogy megvitassák a tálib hatalom helyett felállítandó vezetés lehetséges formáit. Törökország – mint a NATO egyetlen muzulmán tagországa, amelynek szorosabb kapcsolata van Közép-Ázsiával – a hét elején üdvözölte az afgán ellenzék terveit. Ankara szerint az afganisztáni ellenzéki csoportoknak össze kellene fogniuk az ország talpra állítása és a térségbeli biztonság érdekében. Pervez Musarraf pakisztáni elnök szerint Abdul Hak parancsnok halála nem befolyásolja majd a széles társadalmi alapokon nyugvó afganisztáni kormány jövőjét. Egyébként a tálibok által pénteken kivégzett Hakot tegnap temették el szülőfalujában, a kelet-afganisztáni Dzsalálábád mellett. Családja mindazonáltal azt szerette volna elérni, ha földi maradványait a pakisztáni Pesavárba szállítják át, mert ott nyugszik felesége és fia is, de ezt a tálibok nem engedték meg.

Hak halálának következményei

Abdul Hak kivégzésével egyelőre meghiúsulni látszik a bin Laden elfogásának megkönnyítésére és a tálib vezetés megosztására kidolgozott titkos terv – mondták hírszer-zők az AFP tudósítójának. Hakot küldetésteljesítés közben fogták el: lázadást próbált szítani az iszlám milicisták ellen Pakisztán és az USA támogatásával. Tárgyalni akart a törzsek, illetve a mérsékeltnek mondott tálibok vezetőivel. Nem kizárt, hogy bizonyos elemek eladták a parancsnok tartózkodási helyéről szóló információkat a táliboknak. Afganisztáni, európai és Öböl menti kapcsolatai alapján úgy tűnt, hogy ő lehet az a személy, aki, összefogva a pastukat, kialakítja a tálibokat felváltó életképes politikai egységet. Halála súllyos csapás az országra vonatkozó amerikai tervekre nézve, hiszen közeli kapcsolatban állt Muhammad Záhir Sahhal, illetve a tálibok által félreállított pastu vezető személyiségekkel is.

Pakisztániak ezrei Afganisztánba

Szombaton felfegyverzett pakisztániak ezrei indultak útnak Afganisztánba mintegy száz teherautóból álló konvojban, hogy szent háborút vívjanak az USA ellen. Az egyik szélsőséges iszlám szervezet szóvivője szerint a tálibok megsegítésére igyekvő harcosok száma eléri a tízezer főt. Közben, a tegnapra virradó éjszaka heves harcok dúltak a tálibok és az Északi Szövetség között az ország északi részén egy tálib ellenőrzésű övezetben. Az összecsapások Kunduz térségében folytak, amely a stratégiai fontosságú, tálib kézen lévő Mazari-Sarif közelében fekszik. Az ITAR-TASZSZ az Északi Szövetség katonai parancsnoka, Mohammad Fahim környezetéből származó értesülésre hivatkozva közölte, hogy az ellenzék csapatokat von össze Mazari-Sarif térségében és a város bevételére készül. Az Északi Szövetség még a ramadán előtt szeretné elfoglalni a várost, és számít az amerikai légierő támogatására.

Tegnap első ízben bombázták az amerikaiak a tálibok állásait az északkelet-afganisztáni Talikan közelében. Ebben a térségben vannak az Északi Szövetség leg-előrébb tolt egységei. Az amerikai légierő ugyanakkor felújította a tálibok székhelyének tekintett délkelet-afganisztáni Kandahár elleni légicsapásokat is.

Brit katonai tervek

Nagy-Britannia az Ománban zajló nemzetközi hadgyakorlat végén is az országban hagyja katonai egységeit, hogy szükség esetén támogassák az afganisztáni tálib rezsim és az általuk bújtatott terrorcsoportok elleni amerikai hadműveletet. Ezt Geoff Hoon védelmi miniszter jelentette ki a közel egy hónapja tartó gyakorlat helyszínén. Nem mondta meg, hogy a 23 ezer brit katonából mennyi marad Ománban, de leszögezte, ha kell, mindaddig ott tartják őket, amíg Oszama bin Laden az igazságszolgáltatás kezére nem kerül. Azt is hozzátette, a szövetségesek egyelőre nem tudják pontosan, hol tartózkodik a terroristavezér. Hoon arról is beszélt, nincs garancia arra, hogy az Afganisztán elleni hadművelet a november közepén kezdődő iszlám szent hónap előtt befejeződik vagy ideiglenesen abbamarad. Kijelentette, tekintettel próbálnak lenni a ramadánt övező arab érzelmekre, de nem engedhetik meg, hogy a bombázási szünetet kihasználva bin Laden kicsússzon a kezük közül. (m, o, t, ú)

Enyhe földrengés és terrorpánik

New York. Kisebb földrengés volt érezhető szombaton reggel New Yorkban, megrázva számos olyan lakos idegrendszerét is, akikben még élénken él a szeptember 11-i terrortámadások borzalma. A rengés mindössze 2,6-os erősségű volt, sem kárt, sem sérülést nem okozott. A lakosság egy része átaludta a rengést, a rendőrség azonban rengeteg bejelentést kapott, bár pontos számot a bejelentőkről nem tudtak mondani az amerikai AP hírügynökségnek. Egyesek erős zajokról tettek említést, mások házuk remegéséről vagy ablakok betöréséről számoltak be. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?