Egyre nő a tajvani repülőbaleset azonosított áldozatainak száma

Tajpej |

<p>Már legalább 31 halottja van a szerdai tajvani repülőgép-szerencsétlenségnek, 12 embert még nem sikerül a folyóba zuhant gépről a felszínre hozni - számolt be a helyi média csütörtökön.</p>

A TransAsia Tajpejből Kinmenbe tartó, GE235-ös számú járatát, amelynek fedélzetén összesen 58 ember volt, röviddel a felszállás után érte a baleset, a zuhanó gép - szárnyával egy hidat érintve - a sekély vizű Kilung folyóba csapódott.    Az éjszaka is dolgozó mentők egy daru segítségével kiemelték a két turbóhajtóműves, ATR-72-es típusú gép több darabját, a törzsét és a farokrészt. A pilóta, a másodpilóta és a személyzet holttestét is azonosították, két embert 500 méterre találtak meg a roncsoktól. A 15 sérült túlélőt, köztük egy házaspárt kétéves gyermekével, kórházakban látják el, többük állapota súlyos.    A zuhanás közben oldalára fordult gép egy gyorsforgalmi út részét képező hídon szárnyával egy taxit is kettészelt, a sofőr és utasa azonban - csodával határosan - könnyebb sérülésekkel megúszta az ütközést.    Légügyi szakemberek a gép mozgásából arra következtettek, hogy a pilóta mindent megtett annak érdekében, hogy a gép ne a közeli, magas épületekkel teli lakónegyedre essen.    A búvárok megtalálták a gép fekete dobozát, de a baleset okáról az illetékesek egyelőre nem nyilatkoztak.    A tajvani polgári repülést felügyelő szerv ugyanakkor elrendelte a szigeten használatban lévő valamennyi ATR-72-es repülő biztonsági átvizsgálását. Az 1951-ben alapított TransAsiának, amely a sziget első magán légitársasága volt, hat ilyen gépe van.    A Hszinhua hírügynökség jelentése szerint a gépen 31, a kínai szárazföldről érkezett turista utazott, közülük hárman vannak a sérültek között.    Hszi Csin-ping kínai államelnök, azonnal a tragédiában érintett családokról való gondoskodásra, valamint a tajvani hatóságokkal történő folyamatos kapcsolattartásra szólított fel. A kínai kormány tajvani ügyekkel foglalkozó hivatala munkacsoportot küld a helyszínre. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?