Egyre hajthatatlanabbak a szerbek

Belgrád. Egy hónappal a koszovói parlamenti választások előtt a nemzetközi közösség egyre nagyobb nyomást gyakorol Belgrádra, hogy támogassa a koszovói szerbek részvételét a voksoláson. A koszovói szerbek ugyanis a távolmaradásukat hangoztatják.

Belgrád. Egy hónappal a koszovói parlamenti választások előtt a nemzetközi közösség egyre nagyobb nyomást gyakorol Belgrádra, hogy támogassa a koszovói szerbek részvételét a voksoláson. A koszovói szerbek ugyanis a távolmaradásukat hangoztatják. Owen Masters, a koszovói választásokat felügyelő ET megfigyelő missziójának a vezetője szerint minden koszovói szerb közösségnek részt kellene vennie a november 17-i választáson. Hozzátette, hogy tartomány továbbra is Jugoszlávia szerves része marad. „A legtöbb albán párt programja tartalmazza a tartomány függetlenségének eszméjét, de a demokratikus szerkezetekben helyénvaló az, hogy a pártok programjukban azt fogalmazzák meg, amire törekszenek. A valóság viszont az, hogy Koszovóban a választást az ENSZ BT 1244-es határozatával összhangban rendezik meg, ez pedig világosan kimondja: a tartomány Jugoszlávia szerves része marad” – szögezte le. Hasonlóan nyilatkozott a minap Pristinában Hubert Védrine francia külügyminiszter, és a választásokon való részvételt szorgalmazta közelmúltbeli nyilatkozatában Kofi Annan ENSZ-főtitkár is. Mindezen igyekezetek ellenére a koszovói szerb közösség egyre erőteljesebben hangoztatja, hogy nem hajlandó az urnákhoz járulni. A koszovói Szerb Ellenállási Mozgalom (SPOT) hétfőn azt javasolta, tartsanak népszavazást, amelyen a szerbek véleményt mondanak arról, hogy részt kívánnak-e venni a voksoláson. A Momcsilo Trajkovics vezette párt szerint a nemzetközi közösség minimális feltételeket – biztonság, szabad mozgás stb. – sem teremtett ahhoz, hogy a koszovói szerbek elmehessenek szavazni. Az Észak-koszovói Védelmi Bizottság koordinátora, Milan Ivanovics pedig felszólította a szerbiai kormányerőt, a DOS-t, hogy támogassa a koszovói szerbek döntő többségének akaratát, amely szerint nem kívánnak részt venni a választáson, mert ezzel a függetlenség mellett nyilvánosan kiálló albán politikusokat igazolnák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?