Egyiptom - Washingtont nyugtalanítják a fejlemények

Washington |

<div>Az amerikai kormányzatot nyugtalanítja, hogy Egyiptomban terrorista szervezetnek nyilvánították a Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalmat.</div><div>&nbsp;</div>

John Kerry külügyminiszter nyugtalanságának adott hangot amiatt, hogy Egyiptom ideiglenes kormánya december 25-én terrorista csoportnak nyilvánította a testvériséget, valamint a legutóbbi letartóztatások miatt is. Erről telefonon beszélt is Nábil Fahmi egyiptomi külügyminiszterrel - közölte Jennifer Psaki külügyi szóvivő.    Kerry a beszélgetésben "hangsúlyozta, hogy politikai folyamatra van szükség, amely felöleli a politikai színképet, s amelynek során tiszteletben tartják az alapvető emberi jogokat, hogy el lehessen érni a politikai stabilitást és a demokratikus változást" - nyilatkozta a szóvivő.    "Kerry és Fahmi egyetértett abban, hogy Egyiptomban nincs helye az erőszaknak, az egyiptomi nép békét és nyugalmat érdemel" - tette hozzá.    Egyiptomban a csütörtöki nap folyamán a hatóságok a demokratikus úton hatalomra jutott, de júliusban a hadsereg által eltávolított Mohamed Murszi elnök mögött álló Muzulmán Testvériség legalább 16 tagját vették őrizetbe terrorszervezethez való tartozás gyanújával. A belügyminisztérium bejelentette, hogy öt év börtönre számíthat mindenki, aki részt vesz a szervezet tüntetésein, a Muzulmán Testvériség vezetői pedig halálbüntetést is kaphatnak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?