Egyiptom négy napra megnyitotta Gázai övezettel szomszédos rafahi határátkelőt

Kairó |

Egyiptom négy napra megnyitotta a Gázai övezettel szomszédos rafahi határátkelőt - számolt be szombaton egy helyi internetes portál.

Az al-Jaum asz-Szabaja értesülései szerint reggel kilenctől estig tartják nyitva a határátkelőt, amely a palesztin övezet egyik legfontosabb kapcsolatát jelenti a külvilággal. A tervek szerint a Gázai övezet lakosai, a külföldön tanulók és munkavállalók, valamint a külföldi gyógykezelésre szorulók léphetnek be itt Egyiptomba. A hatóságok pótlólagos katonai és rendőri erőket mozgósítottak a biztonság fenntartására. További erőket vezényeltek a határátkelő közelébe, valamint az odavezető utakhoz.

Egyiptom 2014 október óta, amikor a Sínai-félsziget északi részéről származó szélsőséges fegyveresek támadásában 30 egyiptomi katona meghalt, ritkán nyitotta meg az átkelőt. A terrorcselekményt követően a félszigeten rendkívüli állapotot és kijárási tilalmat rendeltek el. Ezzel egy időben a belügyi szervek széles körű terrorellenes műveletbe kezdtek.

Tavaly a Gázai övezetet uraló Hamász radikális palesztin szervezettel valamelyest javult Kairó viszonya, amely Mohamed Murszi volt iszlamista elnök 2013-as elmozdítása után romlott meg. Gyakrabban nyitották meg az átkelőt, és fokozatosan növelték az övezetbe bevihető termékek listáját.

Annak ellenére, hogy a Hamász novemberben átadta az Izraelbe és Egyiptomba vezető gázai átkelőhelyek ellenőrzését a Palesztin Hatóságnak (PH), az igazi hatalmat továbbra is a Hamász gyakorolja. Ez a megállapítás a rafahi átkelőre is érvényes, ahol december elsején kellett volna átadni a felügyeletet a koalíciós palesztin kormánynak.

Utoljára november 18. és 20. között volt nyitva az átkelő, három napra. Egy további alkalomra is tervezték megnyitását, de a november 24-i, egy, a Sínai-félsziget északi részén lévő mecset elleni, több mint 300 halálos áldozattal járó terrormerénylet miatt ez nem valósult meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?