Egyházi váltás a szexuális bűncselekmények kezelésében

Róma |

<p>Az egyház megújulását, az áldozatok védelmét, a polgári hatóságokkal való együttműködést és a médiával való kapcsolatok rendezését hangoztatták a papok által elkövetett visszaélésekről Rómában tartott négynapos nemzetközi konferencia utolsó napján.</p>

"Váltsunk irányt, elég a hallgatásból"- fogalmazott Francois Xavier Dumortier, az egyházi szimpóziumot vendégül látó római Pápai Gergely Egyetem rektora.     A papok által elkövetett szexuális bűncselekmények megelőzéséről és az áldozatok segítéséről szólt a Towards Healing and Renewal (A gyógyulás és megújulás felé) című találkozó, melyen 110 püspöki konferencia küldötte, 30 szerzetesrend elöljárója, kánonjogászok, pszichiáterek vettek részt. A magyar egyházat Ternyák Csaba egri érsek képviselte.        
"A szimpózium annak volt a bizonyítéka, hogy az egyház reagálni akar és megelőzni a visszaéléseket a gyermekeknek védelmet nyújtó eszközök megteremtésével" - nyilatkozta a sajtónak Federico Lombardi atya, szentszéki szóvivő.    
Az utolsók között felszólaló Reinhard Marx müncheni érsek az egyház magatartásáról beszélt: "az egyre szélesebb méretet öltő jelenséggel szemben nagy volt annak a csábítása, hogy ne nézzünk szembe a problémával. Vitathatatlan, hogy az utóbbi évtizedekben sokan az egyházi intézmények védelmét tartották prioritásnak az áldozatokéval szemben. A tagadás a rosszabb megoldás volt".    
Hozzátette, "nincs értelme úgy gondolni az egyházra, mintha sziget vagy támadás alatt álló hajó lenne. A püspököknek meg kell tanulniuk szembesülni a médiával, még a legellenségesebb médiakampány sem lehet sikeres, ha nincsen igazságalapja". Marx ugyanakkor megjegyezte, "a sajtó hiába próbálta sarokba szorítani a pápát, nem sikerült".      
A szimpóziumon elhangzott, hogy az áldozatok számát csak az Egyesült Államokban százezerre teszik, az amerikai katolikus egyház 2,2 milliárd dollárt költött kártérítésre. Az Írországban 1997-ben megnyitott lelkisegély-központ eddig több mint ötezer áldozatot segített.      
A római szimpóziumon egy áldozat is felszólalt, a 62 éves ír Marie Collins, akit 13 évesen egy pap erőszakolt meg.     
"Végre az áldozatokat helyeztük a középpontba" - nyilatkozta Fortunato Noto atya, a Meter olasz pedofiliaellenes egyesülettől. A szimpózium előadói a polgári hatóságokkal való együttműködést szorgalmazták, Noto azt hangsúlyozta, hogy az olasz püspököt csak saját lelkiismerete kényszeríti az esetleges pedofil pap feljelentésére. Az olasz püspöki kar felmérést sem végzett a visszaélésekről, becslések szerint az utóbbi tíz évben 300 volt az áldozatok száma.    
A vatikáni Hittani Kongregáció bejelentette, hogy az utóbbi tíz évben 4000 esetről értesült és ebből ezret - 2010 óta - Európából jeleztek.    
A szimpózium elindította a Pápai Gergely Egyetem pszichológiai intézete által Münchenben létrehozott Gyermekvédelmi Központ tevékenységét.   MTI

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?