Egy utast oxigénmaszkkal az arcán találtak meg

Hága |

<p>Oxigénmaszkkal az arcán találták meg a Kelet-Ukrajna felett lezuhant malajziai utasszállító gép egyik utasának holttestét - jelentette be Frans Timmermans holland külügyminiszter.</p>

Szakértők korábban úgy vélekedtek, hogy a Boeing-777-es gép utasai azonnal meghaltak. Timmermans, akit a NOS holland állami televízió csütörtökön idézett, kérdésre válaszolva azt mondta: "Az emberek aligha észlelhették a rakéta közeledését, de tudják-e, hogy az egyik áldozatot oxigénmaszkkal az arcán találták meg? Ez azt jelenti, az utasnak volt ideje erre (felvenni az oxigénmaszkot). Végső soron nem zárhatjuk ki ezt a lehetőséget" - tette hozzá.

A júliusi katasztrófa okait vizsgáló holland szakértői testület által szeptember 9-én nyilvánosságra hozott előzetes jelentésben nem szerepelt az, hogy az egyik utason oxigénmaszk volt. A holland bizottság szerint több, kívülről érkező nagy energiájú tárgy által okozott szerkezeti károsodás miatt már a levegőben darabokra szakadt a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járata Kelet-Ukrajna fölött.

Szakértők szerint ilyen esetekben a fedélzeten tartózkodó utasok szinte azonnali halálra vannak ítélve, legfeljebb néhány másodpercig maradhatnak életben. Az utasszállító repülőgépeken nyomáscsökkenés esetén az oxigénmaszkok automatikusan kiesnek az utasok fölötti rekeszekből, és azonnal használhatják őket.

A tragédiában 298-an vesztették életüket, többségében hollandok, de volt 43 malajziai állampolgár is a fedélzeten. Kijevben és a nyugati országokban már a holland vizsgálat lezárulta előtt arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a kelet-ukrajnai Moszkva-barát szakadárok lőtték le a gépet egy orosz gyártmányú, Buk típusú légvédelmi rakétával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?