<p>Egy tonnányi, mintegy harmincmillió euró (körülbelül 9 milliárd forint) értékű heroint foglalt le pénteken Athénban a görög rendőrség. Miltiadész Varviciotisz hajózási miniszter gratulált a parti őrségnek és az akcióban részt vevő további rendőri egységeknek a kivételes fogáshoz, és kiemelte, hogy ez az eddigi legnagyobb heroinmennyiség, amelyet a dél-európai országban a hatóságok elkoboztak.</p>
Egy tonna heroint foglalt le a rendőrség Görögországban
A rendőrség tájékoztatása szerint hat görög és öt török állampolgárt őrizetbe vettek, köztük egy tehetős görög hajótulajdonost, volt feleségét és fiát.
A heroin felét a hatóságok a hajótulajdonos házában, a másik felét pedig egy Athén vonzáskörzetében található közraktárban találták meg. Az akciót az amerikai drogellenes hatóságokkal együttműködve hajtották végre - tették hozzá a görög illetékesek.
A hatóságok nem tettek közzé információt arról, hogy honnan származik a heroin, és hogy melyek lehettek a kábítószercsempészek korábbi állomásai. A hajótulajdonos állítólag négy dubaji tartályhajóval rendelkezik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.