Egy olasz teherhajó 26 migránst mentett ki a tengerből

Egy olasz teherhajó 26 migránst mentett ki a tengerből
Róma |

<p>Egy olasz teherhajó 26 bajba jutott migránst mentett ki a háborgó tengerből a líbiai partok közelében, ahol ez utóbbiaknak a gumicsónakja akkorra már majdnem elsüllyedt - jelentette be szombaton az olasz parti őrség.</p>

Az olasz hatóságok a hírügynökségeknek elmondták: a parti őrség pénteken hívást kapott egy műholdas telefonról, de semmiféle hangot nem hallottak. Ennek alapján viszont lokalizálni tudták a hívás helyszínét, így értesíthették az egyik olasz teherhajót, hogy a líbiai partok közelében vélhetően bajba jutottak kérnek segítséget.

Ezek után a hajó rátalált arra a félig leeresztett gumicsónakra, amely már csaknem elsüllyedt a viharos tengeren, s amelyben huszonhat migránst tartózkodott. Elszállították őket a parti őrség nemzetközi vizeken tartózkodó egyik hajójára, majd a Szicíliától délre fekvő Lampedusa szigetére vitték őket.

A parti őrség szóvivője a sajtónak elmondta: az ilyen típusú gumicsónakokon az emberkereskedők általában 100-120 embert zsúfolnak össze, ezért feltételezhető, hogy a most bajba jutott csónakokon is többen utazhattak. A teherhajó a mentés után hiába keresett még a vízben esetleges túlélőket, több tucat ember valószínűleg a vízbe fulladt. A kimentett migránsok állampolgársága nem ismert.

Az év eleje óta több mint 27 ezer migráns próbált az olasz partokig eljutni, legtöbbjüket olasz vagy más európai országok birtokában lévő hajók mentették ki a tengerből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?