Egy másik gyermekgyilkosságot is beismert a menekült kisfiút megölő férfi

Berlin |

<p>Két kisgyermek megölését vallotta be az a német férfi, akit egy bosnyák menekült kisfiú eltűnése miatt vettek őrizetbe egy Berlin melletti településen.</p>

A férfi péntekre virradó éjjel kihallgatásán beismerte, hogy elrabolta és megölte a négyéves Mohamedet és egy Elias nevű hatéves kisfiút, aki a Berlin melletti Potsdamból tűnt el még júliusban.    Azt is elmondta, hogy Mohamedet szexuálisan bántalmazta, majd megfojtotta egy övvel - mondta a nyomozást vezető ügyész a vádhatóság és a rendőrség közös berlini sajtótájékoztatóján.    A 32 éves férfit csütörtökön vették őrizetbe a boszniai kisfiú ügyével összefüggésben, aki október elején tűnt el a menedékkérők regisztrációjáért felelős berlini hivatal székházánál. A férfi úgy került kézre, hogy az édesanyja felismerte a hatóságok által nyilvánosságra hozott felvételeken, és értesítette a rendőrséget.    A nyomozás eddigi adatai szerint a férfi mindkét áldozatával röviddel az elrablásuk után végzett. Az egyik holttestet autója csomagtartójában találták meg. A másik holttestet elmondása szerint elásta. A megadott helyszínt lezárták, átkutatását megkezdték.    A férfi szüleivel élt a Brandenburg tartományi Kaltenbornban. A hatóságok korábban nem figyeltek fel rá, rendőrségi nyilvántartásokban nem szerepelt a neve. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?