Egy magát a francia elnöknek kiadó ember hívta fel Andrzej Dudát

Andrzej Duda

Egy magát Emmanuel Macron francia elnöknek kiadó ember hívta fel telefonon Andrzej Duda lengyel elnököt, aki egy ideig jóhiszeműen elbeszélgetett vele. Az illetékes szolgálatok vizsgálják az ügyet – közölte kedden a varsói államfői hivatal.

A kelet-lengyelországi Przewodówban múlt kedden történt, két ember halálát okozó rakétarobbanást követően Andrzej Duda több külföldi állam- és kormányfővel folytatott telefonbeszélgetést, s eközben egy olyan embert is kapcsoltak, aki Emmanuel Macronnak mondta magát – tájékoztatott a lengyel államfői hivatal a Twitteren.

Mint írták, az angolul folytatott telefonbeszélgetés során Andrzej Duda felfigyelt a másik fél „szokatlan beszédmódjára”. Ennek alapján úgy ítélte meg, hogy megtévesztési kísérlet történhetett, és befejezte a párbeszédet.

A telefonkapcsolást követően az államfői hivatal az illetékes szolgálatokkal együttműködve haladéktalanul vizsgálatot indított – áll a Twitter-bejegyzésben.

A przewodówi robbanás után, múlt szerdára virradóan Andrzej Duda elnök többek között Joe Biden amerikai elnökkel és Jens Stoltenberggel, a NATO főtitkárával egyeztetett telefonon. Az államfői hivatal a PAP lengyel hírügynökséggel közölte: szerda reggel Duda Emmanuel Macronnal is beszélt.

A lengyel média kedden az eset kapcsán két orosz prankster (telefonbetyár) által közzétett videófelvételt említett. Sajtókommentárok felidézik: Andrzej Dudát már 2020-ban felhívták António Guterres ENSZ-főtitkárt színlelve. Lengyel politikusok közül Rafal Trzaskowski varsói ellenzéki főpolgármester lett hasonló provokáció áldozata, több nyugati, Oroszországgal szemben általában kritikus közéleti személyiség mellett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?