Egy különös vegyület nyomában

1937-ben két szegedi professzor: Ivánovics György mikrobiológus és Bruckner Győző szerveskémikus egy érdekes dolgozatot publikált az anthrax bacilus tokanyagáról. A baktériumokban gyakran képződik egy tok, amelynek építőkövei rendszerint bizonyos cukormolekulák, de kivételesen aminosavak is alkothatják. A kézsmárki születésű Bruckner Győző egy előadásában így emlékezett vissza a felfedezésre: „Megállapítottuk, hogy a nagyon virulens lépfenebacilus tokja egy nagy molekulasúlyú monoton polipeptid, vagyis egyféle aminosav-alkotórészekből van felépítve, és ez az aminosav a D konfigurációjú glutaminsav. Ez a felfedezés nemcsak mikrobiológiai szempontból volt nagyon érdekes, hanem azért is, mivel minden élő szervezetben a fehérjéket felépítő, ún. proteinogén aminosavak – ezek közé tartozik a glutaminsav is – éppenséggel L térszerkezeti típusnak felelnek meg. Ezek az általunk megtalált D szerkezeti típushoz úgy viszonyulnak, mint a bal kéz a jobb kézhez. Érdekes, hogy Földünkön az élet kialakulásakor és az ezt követő evolúció folyamán az a szigorú törvény érvényesül, hogy az élő szervezetek fehérjéi csakis az L térszerkezeti típust követő, kereken húszféle aminosavból épülnek fel.„ Mindebből az következik, hogy a két magyar kutató egy olyan vegyületet talált, amelynek voltaképpen nem lett volna szabad előfordulnia a természetben. Hogy mégis létezik, azt így magyarázták: a baktérium azért hoz létre ilyen anyagot, hogy megvédje magát a gazdaszervezetben található hasító enzimektől, amelyek csakis a „természetes” L-aminosavakból álló fehérjéket képesek lebontani. Erre vezethető vissza a kórokozó nagy virulenciája vagyis fertőzőképessége is. Később kiderült, hogy bizonyos penészgombák és más mikroorganizmusok által termelt antibiotikumokban is találhatók D-változatok, ezzel függ össze baktériumölő hatásuk is.