Egy eddig rejtve maradt járványgócot találtak Sierra Leonéban

Freetown/Genf |

<p>A Sierra Leone-i hatóságok szerint fény derült egy eddig rejtve maradt ebola-járványgócra az ország egy távoli, Guineával határos sarkában, ugyanis egészségügyi dolgozók több tucatnyi holttestet találtak halomba rakva egy kórházban - jelentette szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO).</p>

A WHO elküldött két egészségügyi csoportot a térségbe, a gyémántlelőhelyben gazdag Kono körzetbe. Az egészségügyiek az elmúlt 11 napban 87 holttestet temettek el, köztük egy ápolóét, egy mentőautó-sofőrét és egy portásét, akik előtte segítettek elhordani a halomba rakott holttesteket. Csak a két csoport odaérkezése előtti öt napban 25 ember halt meg a járványban, amely a környező falvakat sújtotta. A körzetnek 350 ezer lakosa van, és december 9-éig mindösszesen az ebola 119 áldozatát jelentették onnan - olvasható a világszervezet közleményében.

A Sierra Leone-i járványügyi hatóság vezetője azt mondta: a Kono körzetet illetően valószínűleg csak a jéghegy csúcsát látják. A WHO legfrissebb adatai szerint az ebolának 6388 halálos áldozata van a három legsúlyosabban érintett nyugat-afrikai országban, Sierra Leonéban, Libériában és Guineában. December 10-éig 17 ezer 942 fertőzést regisztráltak.

A szervezet néhány nappal korábban állapította meg, hogy már nem Libériában, hanem Sierra Leonéban fertőződtek meg a legtöbben, ami azt jelzi, hogy az utóbbi országban továbbra sem tudtak úrrá lenni a több mint fél éve tomboló járványon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?