Ebola - Tengerjáró sétahajón különítették el a dallasi kórház egy alkalmazottját

Washington |

<p>Karanténba helyeztek egy tengerjáró sétahajón Belize-ben egy dallasi kórházi alkalmazottat, aki feltételezések szerint az ebolában elhunyt betegtől vett mintákat kezelte - közölte pénteken az amerikai külügyminisztérium.<br />&nbsp;</p>

A tárca szerint noha az illető nem került közvetlen kontaktusba a dallasi kórházban meghalt Thomas Eric Duncannel, lehet, hogy a testnedveiből vett mintákkal igen. A hajóorvos szerint a páciens, akit vasárnap a texasi Galvestonben lépett a fedélzetre, jól van és 19 nappal a minták feltételezett kezelése után nem mutat kóros tüneteket, elővigyázatosságból a partnerével együtt a kajütjében marad. Az ebola lappangási ideje 21 nap.
    Közben kiderült, hogy Amber Vinsonnál, a dallasi presbiteriánus kórház második ebolával diagnosztizált ápolónőjénél már múlt pénteken jelentkezhettek a betegség egyes tünetei, így az izomfájdalom, a gyengeség és a rossz közérzet. A korábbi híradásokban az szerepelt, hogy a 29 éves nő hétfőn kezdte rosszul érezni magát. Ez azért fontos, mert az ebola a tünetek jelentkezését követően válik ragályossá.
    A Frontier Airlines légitársaság, amelynek járatain az ápolónő Dallasból Clevelandbe, majd onnan visszarepült, mintegy 800 utasát próbálja elérni az üggyel kapcsolatban: azokat akik Vinsonnal egy gépen utaztak, és azokat is, akik az öt következő járaton ültek a nővér által is használt repülőkön.
    Korábbi híradások szerint az ápolónő hétfőn 37,5 fokos hőemelkedéssel repült vissza Clevelandből Dallasba, kedden fordult lázzal orvoshoz és aznap este állapították meg nála a betegséget. A hazautazásáig azonban sem hányás, sem hasmenés nem jelentkezett nála.
    Ohio államban péntekig 12 olyan személy vonult elkülönítőbe, aki az ottani látogatása során kapcsolatba lépett Vinsonnal. Közülük ketten egy menyasszonyi ruhabolt alkalmazottjai, amelyet az ápolónő Arkonban felkeresett. Az üzletben egészségügyi fertőtlenítést hatottak végre.
    Vinsont Dallasból az atlantai Emory Egyetem kórházába szállították, oda, ahol a két Libériában megfertőződött amerikai misszionáriust, Kent Brantlyt és Nancy Writebolt meggyógyították és ahol szeptember 9. óta egy meg nem nevezett harmadik beteget is kezelnek. Az ebolával elsőként megfertőződött dallasi ápolónőt a Maryland állambeli Bethesdában gyógykezelik, Washington tőszomszédságában.
    Egy ugyancsak ebolával kezelt amerikai páciens, Ashoka Mukpo szabadúszó operatőr, aki az NBC tévétársaságnak dolgozva kapta el a betegséget Libériában, az őt kezelő Nebraskai Egészségügyi Központ tájékoztatása szerin "napról napra jobban érzi magát".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?