Duterte hazaküldené az amerikai katonákat

Manila |

<p>Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök kijelentette kedden, hogy amennyiben hosszabb ideig marad hatalmon, az Egyesült Államok &quot;elfelejtheti&quot; a két ország közötti katonai megállapodást, amely lehetővé teszi az amerikai jelenlétet a dél-kínai-tengeri régióban.</p>

Rodrigo Duterte hangsúlyozta: hazájának nincs szüksége külföldi katonákra, hiszen nem készül háborúra, és már alig várja azt az időt, amikor egyetlen külföldi egyenruhás sem lesz jelen az országban, s kizárólag Fülöp-szigeteki katonákat lehet majd csak látni.

A délkelet-ázsiai ország elnöke a Washingtonnal kapcsolatos viszonyról szólva úgy fogalmazott, hogy nem ő kezdte a harcot az amerikaiakkal. Hozzátette: az Egyesült Államoknak nem kellene úgy bánnia a Fülöp-szigetekkel "mint egy pórázra kötött kutyával".

Duterte minderről azelőtt beszélt, hogy elindult volna Japánba, ahol háromnapos hivatalos látogatást tesz.

John Kerry amerikai külügyminiszter ezzel szemben hivatalának hétfői közleménye szerint azt hangsúlyozta: bízik benne, hogy a két ország át tudja vészelni ezt a zavaros időszakot, amelyet Duterte elnök Amerika-ellenes retorikája okoz.

A tárcavezető ezt Fülöp-szigeteki hivatali kollégájának, Perfecto Yasaynak mondta, akivel a Duterte múlt heti pekingi látogatásán elhangzott kijelentés ügyében beszélt vasárnap.

Duterte a kínai fővárosban bejelentette, hogy Manila "szakít" Washingtonnal. Bár a Fülöp-szigeteki államfő később azt mondta, nem komolyan gondolta ezt a különválást, szavai mégsem hagyják nyugodni az Egyesült Államok és Fülöp-szigetek közötti katonai paktum jövőjéért aggódókat.

Daniel Russel, az amerikai külügyminisztérium kelet-ázsiai ügyekben illetékes államtitkár-helyettese hétfőn Manilában mindazonáltal leszögezte, hogy Washington továbbra is "megbízható" szövetségese a Fülöp-szigeteknek és támogatja a délkelet-ázsiai ország virágzó kapcsolatait Kínával. Russel a sajtóval azt is közölte: őszintén megmondta Yasaynak, hogy Manila barátai aggódnak a Duterte által meghirdetett drogháború okozta nagy emberveszteség miatt, és ismételten hangsúlyozta neki, hogy szükség van az igazságos eljárások lefolytatására. Duterte június 30-i hivatalba lépése óta csaknem háromezer embert öltek meg a Fülöp-szigeteki drogellenes kampányban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?