Dunakiliti lövöldözés - felakasztotta magát a győri börtönbe vitt szlovák állampolgár

Győr |

<p>A hétvégén Dunakilitin szomszédaira lövöldöző szlovák állampolgárságú férfi volt az a fogvatartott, aki szerda este felakasztotta magát a győri börtönben – írta pénteki számában a Kisalföld.</p>

A lap úgy tudja, az előzetes letartóztatásban lévő férfi egyedül volt a cellában, amikor lepedőjével felakasztotta magát. Miután az őrök rátaláltak, még sikerült újraéleszteni, ám kórházba szállítását követően meghalt.
Kocsis Tünde, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a lapnak elmondta, hogy a rendkívüli haláleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja. A dunakiliti emberölési kísérlet ügyében indított nyomozást a rendőrség minden részletre kiterjedően lefolytatja, majd azt büntethetőséget kizáró ok, az elkövető halála miatt vélhetően lezárják - tette hozzá.
A dunakiliti Zsigmond házaspárra saját otthonukban vadászpuskával támadt rá magyarul jól beszélő szomszédjuk. Csak a szerencsén és a család lélekjelenlétén múlt, hogy az eldördült három lövés egyike sem sebesítette meg őket. A támadó viszont megsérült a lábán, miután berúgta a teraszajtó üvegét. Az 58 éves férfi a kihallgatása során részben elismerte a történteket, ám azt állította, hogy a lövések véletlenül dördültek el.
A lakásában tartott házkutatás során a rendőrök több mint 10 ezer lőszert és hét lőfegyvert találtak. A férfinak volt fegyvertartási engedélye.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?