Dróncsapás végzett az al-Kaida egyik prominens tagjával Szíriában

Bejrút |

<p>Amerikai dróncsapás végzett az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik prominens tagjával Szíriában - közölte pénteken az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.</p>

Az OSDH szerint Rifai Ahmad Taha kedden vesztette életét az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban.

Taha tagja volt annak a szélsőséges csoportnak, amely 1997 novemberében az egyiptomi Luxor melletti Hatsepszut Templomának udvarán tüzet nyitott turistákra, megölve 68 embert, köztük 58 külföldit. Az egyiptomi származású Taha Oszama bin Ladennek, az al-Kaida egykori vezérének szövetségese volt Afganisztánban.
    
A megölt terrorista egyik hozzátartozója is megerősítette az értesüléseket. Elmondása szerint Taha felesége és testvére értesítést kapott a férfi haláláról.
    
Matthew Allen, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője pénteken Washingtonban annyit közölt, hogy az amerikai hadsereg Szíriában egy jármű ellen végrehajtott támadásban megölt több al-Kaida-fegyverest. Az amerikai illetékes tájékoztatása szerint a támadás kiértékelése még folyamatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?