Donyecki szakadár vezető: a referendum után megszállónak tekintik az ukrán erőket

Kijev |

<p>A népszavazás után megszállónak fogunk tekinteni minden ukrán fegyveres erőt - jelentette ki vasárnap Denisz Pusilin szakadár vezető, a &quot;donyecki népköztársaság&quot; társelnöke.</p>

Az oroszbarát vezető kijelentette, hogy a kelet-ukrajnai megye önállóságáról tartott referendum után mihamarabb saját állami szerveket és hadsereget hoznak létre. Pusilin a népszavazás menetéről szólva hangsúlyozta, hogy a kelet-ukrajnai megyében uralkodó a feszült helyzet "nem zavarja meg a donyeckieket akaratuk kifejezésében". 

"Azokban a szavazókörökben, ahol szabotálták a népszavazást, és nem álltak készen annak lebonyolítására, az emberek saját kezükkel készítettek urnákat" - tette hozzá. Közben az ukrán belügyminisztérium közölte, hogy a Donyeck megye északi részén folyó terrorellenes művelet keretében szakadárok útellenőrző pontjait semmisítették meg Szlovjanszk, Kramatorszk és Krasznij Liman városoknál. A közlemény szerint sem a biztonsági erők tagjai, sem civil lakosok nem sérültek meg a műveletben.

Krasznij Limannál valamennyi ellenőrző pontot felszámolták. Szlovjanszknál közvetlenül a város határában szüntettek meg egy útzárat ott, ahol vasárnap egy rövid ideig tartó harc folyt a szakadárok és a biztonsági erők között. Kramatorszk közelében pedig egy Andrijivka településnél álló szakadár posztot semmisítettek meg - részletezte a tárca sajtószolgálata. A nap folyamán korábban Szerhij Pasinszkij, az elnöki hivatal ideiglenes vezetője közölte, hogy "végső szakaszába" érkezett a terrorellenes művelet a Donyeck megyeében Krasznij Liman, Szlovjanszk és Kramatorszk városokban, és az ukrán biztonsági erők "sok terroristát" megsemmisítettek. 

Közben Kijevben több vezető politikus nevezte törvénytelennek a kelet-ukrajnai szeparatista népszavazásokat. Petro Porosenko, a legesélyesebb ukrán elnökjelölt kijelentette, hogy a nemzetközi közösség nem fogja elfogadni a referendumok eredményét. A népszavazásokat "szégyennek és bűncselekménynek" nevezte. A mögötte álló Ütés (UDAR) párt elnöke, Vitalij Klicsko szavai szerint "a Donyec-medencei népszavazások komédiák, rosszabbak, mint a krími referendum volt". Julija Timosenko, a Haza (Batykivscsina) jelenlegi kormánypárt elnökjelöltje pedig a népszavazások leállítására szólított fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?