Donald Trump: új Közel-Kelet születik

Donald Trump

Új Közel-Kelet születik – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az Izrael és az Egyesült Arab Emírségek, illetve Bahrein közötti békemegállapodás aláírási ceremóniájának megnyitóján a Fehér Házban kedden.

Hazugságok, árulások sorozata, a terror ördögi köre akadályozta a közel-keleti megbékélési folyamatot évtizedeken keresztül – fogalmazott Trump, és leszögezte: ma a világ azt látja, hogy a térségben inkább a megértést, az együttműködést választják.

Ez „egy hihetetlen és nagyon fontos nap” az egész világ számára – hangsúlyozta Trump.

A ceremóniát a Fehér Ház Rózsakertjében tartották, az amerikai elnök és a dokumentumot aláíró politikusok a balkonon mondták el – a meghívott vendégek, köztük az Európai Unióból egyedüliként Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter előtt – a beszédeiket. Ezt követően a diplomáciai viszony létrehozásáról is szóló megállapodások szövegét három példányban, angol, arab és héber nyelven írták alá az érintettek: Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő, Abdalláh bin Zajid Ál Nahajan, az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztere és Abdel-Latif az-Zajáni, a Bahreini Királyság diplomáciájának irányítója.

Donald Trump a többi között azt hangoztatta a beszédében: „ma délután megváltoztatjuk a történelem menetét”. Hangsúlyozta, hogy „évtizedek megosztottsága és konfliktusa után elérkeztünk egy új Közel-Kelet hajnalához”. Az Ábrahám Egyezménynek nevezett megállapodások megkötését olyan „nagy lépésnek” nevezte, amelynek révén a „többféle hitű és többféle háttérrel rendelkező emberek békességben és jólétben élhetnek együtt”.

„Ez az egyezmény azt bizonyítja, hogy a térség nemzetei szakítanak a múlt kudarcot vallott megközelítéseivel. A Közel-Kelet népeinek többé nem megengedett az Izrael iránti gyűlölet mint hivatkozás a radikalizmusra vagy szélsőségességre” – fogalmazott.

Az izraeli kormányfő és a két arab külügyminiszter egyaránt köszönetet mondott az amerikai kormányzatnak és személyesen Donald Trumpnak is az egyezmény tető alá hozásáért.

„Akik a háború sebeit hordozzák, különösen nagy becsben tartják a béke jótéteményeit” – fogalmazott Benjámin Netanjahu, aki beszédében személyes emlékeket is felidézett. A zsidó állam miniszterelnöke megjegyezte: reményei szerint ehhez a megállapodáshoz csatlakoznak majd más arab országok is, és az egyezmény „egyszer s mindenkorra véget vethet az izraeli-arab konfliktusnak”.

Az emírségek külügyminisztere köszönetet mondott az izraeli kormányfőnek azért, hogy „leállította a palesztin területek annektálását”. A bahreini külügyminiszter pedig „igazságos, átfogó és tartós” megoldásra szólította fel Izraelt a palesztinokkal folytatandó tárgyalásokon. A miniszter kétállami megoldást sürgetett, azaz Izrael mellett létrehozandó palesztin államot szorgalmazott.

Az Ábrahám Egyezmény értelmében az emírségek és Bahrein is diplomáciai viszonyt létesít Izraellel, nagykövetséget nyit a zsidó államban, és felfuttatja a gazdasági és politikai együttműködést is. Izrael ugyanakkor felfüggeszti a ciszjordániai palesztin területek annektálását.

Az amerikai elnök a ceremónia előtt a Fehér Ház Ovális Irodájában külön-külön fogadta az izraeli kormányfőt, valamint az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein külügyminisztereit. Netanjahuval folytatott megbeszélésén az amerikai elnök azt mondta, hogy „legalább öt vagy hat ország” már jelezte, hogy hamarosan csatlakozik az egyezményhez. Azt azonban nem nevezte meg, hogy mely országokról is lenne szó

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?