Donald Trump elnök "örömteli ramadánt" kívánt valamennyi muszlimnak

Washington |

<p>Miközben Donald Trump a szicíliai Taorminában a G7-es országcsoport csúcsértekezletén vesz részt, a Fehér Ház közleményt adott ki, amelyben az elnök jókívánságait fejezi ki a most kezdődő ramadán alkalmából valamennyi muszlimnak.</p>

A rövid közlemény azonban nemcsak az ünnep jótékonyságra serkentő és közösséget erősítő jellegét hangsúlyozza, hanem azt is, hogy "a ramadán szellemisége megerősíti közös elkötelezettségünket az erőszak elutasítására, a békesség keresésére".         

A Fehér Ház emlékeztet egyúttal arra is, hogy az idei ünnep kezdetén a világ az Egyesült Királyságban és Egyiptomban elkövetett barbár terrorakciók ártatlan áldozatait gyászolja. Trump elnök "a ramadán szellemiségével közvetlenül szembenálló gonosz tetteknek" minősítette a terrortámadásokat és leszögezte, hogy ezek "csak megacélozzák elszántságunkat a terroristák és perverz ideológiájuk legyőzésére".         

Trump egyúttal utalt arra is, hogy Szaúd-Arábiában tett látogatása során több mint ötven muszlim ország vezetőivel találkozott, s együttesen tettek hitet az együttmüködés mellett a béke, a biztonság és országaik felvirágoztatása érdekében.  

"Amerika mindig partnereink mellett áll a terrorizmus és az ezt tápláló ideológia elleni küzdelemben" - szögezte le a Fehér Ház közleménye. 

A szombaton kezdődő ramadán böjti hónapja a muszlim világ ünnepe. Arra emlékeznek a hívők, hogy Allah kinyilatkoztatta Mohamed prófétának az akaratát és a hónap 27. napján adta a prófétának a Koránt, az iszlám szent könyvét. Ramadán idején a hívők - a test és a lélek megtisztulását remélve - harminc napon keresztül napkeltétől napnyugtáig böjtölnek, s napközben pedig a mecsetekben imádkoznak és meditálnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?