Dollármilliók SMS-adományokból Haitinak

Washington |

<p>Több mint négymilliárd forintnyi pénzadomány gyűlt össze SMS-ek segítségével egyetlen nap alatt az Egyesült Államokban a haiti földrengés károsultjai számára - jelentette be a washingtoni külügyminisztérium.</p>

A tárca a Twitter közösségi portálon helyi idő szerint hétfőn megjelent közleményében köszönetet mondott annak a több mint kétmillió mobiltelefon-használónak, akik aznap (emelt díjas) SMS-ben elküldték a Haiti szót a megfelelő telefonszámra, s ezzel összesen 22,4 millió dollárt adadakoztak a természeti csapás károsultjainak.

A jótékonysági SMS-kampányt az amerikai vöröskereszt indította. Múlt pénteken már megdőlt az egyetlen jótékonysági felhívás nyomán SMS-sel összegyűjtött adományok rekordja, mert addigra már több mint tízmillió dollár folyt be a rövid szöveges üzenetek révén a segélyeket gyűjtő bankszámlára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?