Dmitrij Medvegyev az új kormányfő

Moszkva |

<p>Dmitrij Medvegyev lett az új orosz kormányfő, miután az orosz parlament alsóháza (a duma) kedden jóváhagyta jelölését, Vlagyimir Putyin államfő pedig aláírta kinevezését.</p>

Medvegyevre 299 képviselő szavazott igennel. Mint kiderült, nem csak a kormányzó Egységes Oroszország párt(JeR) 238 képviselője és a Vlagyimir Zsirinovszkij vezette ellenzéki liberális demokraták 56 embere, hanem az ugyancsak ellenzéki Igazságos Oroszország párt öt képviselője is támogatta kinevezését kormányfővé. A volt államfő ellen 144-en szavaztak.

Az államfő hivatalába hétfőn harmadszorra beiktatott Vlagyimir Putyin személyesen terjesztette be javaslatát a dumának: a kormányfői székben Dmitrij Medvegyev váltsa őt. Beszédében utalt rá, hogy döntését már jó előre, a 2011. december 4-i parlamenti választást megelőzően nyilvánosságra hozta. Dicsérte Medvegyev vezetői képességeit, sokéves tapasztalatát, valamint eddigi tevékenységét.

Medvegyev a szavazást megelőzően hosszan beszélt elképzeléseiről, majd válaszolt a képviselők kérdéseire. Az eltelt négy év mérlegét megvonva kiemelte a munkanélküliség, valamint az infláció csökkenését. A következő időszak feladatait sorolva fontosnak tartotta megemlíteni az új költségvetési törvény előkészítését, a befektetések mértékének növelését, a befektetői környezet javítását. A szociális biztonság erősítése mellett a szükséges gazdasági-szociális reformok végrehajtását is hangsúlyozta.

Medvegyev már hétfőn megkezdte az egyeztetéseket a parlamenti képviselőcsoportokkal, kedden pedig folytatta azokat. A kommunistákkal folytatott megbeszélést követően Gennagyij Zjuganov, az ellenzéki párt elnöke kijelentette: "Az oligarcha-irányvonal teljesen lejáratta magát, megbukott. Kurzusváltás nélkül nem lehet kijutni abból a zsákutcából, amelybe az országot vitték".

Medvegyevnek egy hete van, hogy beterjessze javaslatát kormánya összetételére. Gennagyij Gudkov, az ellenzéki Igazságos Oroszország párt egyik képviselője a Medvegyevvel folytatott megbeszélés után arról tájékoztatott, hogy az új kormányfő 80 százalékban lecseréli az előző, Putyin vezette kormányt. Szakértők hozzáteszik, hogy a változások nem Putyin akarata ellenében zajlanak. Ellenkezőleg, az ő akaratát is tükrözik.

Az utóbbi egy hónapban intenzív háttértárgyalások folytak a Medvegyev-kormányról. Az ellenzék azt reméli, hogy helyet kap a kabinetben. Ezt jelezheti, hogy Medvegyev nemrég, még elnökként, egy liberális demokrata párti képviselőt nevezett ki Szmolenszk megye élére, s elképzelhető, hogy Zsirinovszkij pártja posztokhoz jut a végrehajtó hatalomban is.

Moszkvában vasárnap óta tart a Vlagyimir Putyin és Dmitrij Medvegyev képviselte hatalmi kettős elleni tiltakozás. A felvonulásokat a békés tiltakozást jelképező "fehér szalagos séta" váltotta fel, amelynek során több mint 300 embert állítottak elő a rendőrök. A séta elnevezése arra utal, hogy a résztvevők fehér szalagot viselnek.

A csendes tüntetés éjszaka is folytatódott Moszkva történelmi központjában, amelyhez Szergej Udalcov és Alekszej Navalnij, két ellenzéki politikus is csatlakozott. Őket később a rendőrség egy időre előállította.

A Putyin beiktatásával és Medvegyev kormányfővé választásával egyet nem értők a kormányfőválasztás idején a Csisztije Prudi városrészben folytatták akciójukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?