Dennis Rodman újra Észak-Koreába utazik

Peking |

<p>Újra Észak-Koreába utazik Dennis Rodman, az NBA amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) egykori sztárja, aki többször jár már a világtól elszigetelten, önkényuralom alatt élő országban, és találkozott is vezetőjével, Kim Dzsong Unnal.</p>

Rodman kedden érkezett a pekingi repülőtérre, hogy onnan továbbrepüljön Phenjanba. Újságírók vették körül, és azt firtatták, hogy ezúttal mi a látogatása célja.

"Csak megpróbálok ajtót nyitni (Phenjan számára a világba). A célom tulajdonképpen az, hogy lássam, továbbra is tudom-e népszerűsíteni a sportot Észak-Koreában" - mondta a hivalkodó külsejéről, agyontetovált testéről és rikító színekben pompázó hajviseletéről ismert, 56 éves Rodman, akit az NBA történetének egyik legeredményesebb védekező és visszapattanókból pontot szerző játékosának tartanak. Napszemüveg, baseballsapka és fekete színű póló volt rajta, amelyen az útját szponzoráló cég reklámja látható. A potcoin.com internetes címen elérhető cég azt állítja magáról, hogy a törvényes marihuánaipar számára teremt digitális kriptovalutát.

Újságírók arról kérdezték Rodmant, hogy beszélt-e útjáról Donald Trump amerikai elnökkel. "Eléggé biztos vagyok abban, hogy ő meglehetősen elégedett ittlétemmel, és azzal, hogy megpróbálok valóra váltani valami olyasmit, amire mindkettőnknek szükségünk van" - válaszolta Rodman. Megjegyezte, hogy ezúttal nem célja az Észak-Koreában fogva tartott négy amerikai kiszabadítása.

Shannon Tomas amerikai külügyi államtitkár - aki éppen Japánban tárgyalt a többi között az észak-koreai rakétaprogram jelentette veszélyről - azt mondta, hogy Rodman magánszemélyként utazik Észak-Koreában, és Washingtonban tudnak róla. "Minden jót kívánunk neki, de kiadtunk figyelmeztetést az amerikaiaknak, azt tanácsolva nekik, hogy saját biztonságuk érdekében ne utazzanak Észak-Koreába" - hívta fel a figyelmet Tomas.

Dennis Rodman már többször járt az Egyesült Államok ősellenségének számító Észak-Koreában. Három évvel ezelőtt volt NBA-játékosokból szerveződött csapattal ment oda, hogy játsszon az észak-koreai öregfiúk-válogatott ellen az ország vezetője, Kim Dzsong Un (feltehetően) 31. születésnapja alkalmából.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?