Demszky: meg kell védeni a köztársaságot! - Somogyi Tibor fotói

Budapest |

<p>Demszky Gábor (SZDSZ) szerint  március 15-ike üzenete 2010-ben az, hogy az 1989-es jogállami forradalmat és köztársaságot meg kell védeni.</p>

Az ősszel leköszönő főpolgármester a budapesti Március 15. téren, a Petőfi-szobornál mondott hétfői ünnepi beszédében a Jobbik előretörésének veszélyére figyelmeztetett; beszédét folyamatosan bekiabálásokkal, pfujolással és fütyüléssel zavarta meg néhány száz tüntető.

A Fővárosi Önkormányzat megemlékezésén a főpolgármester a Jobbik előretörésének veszélyére figyelmeztetett. A liberális politikus szerint a húsz éve létrejött szabad, független, demokratikus jogállamot ma sokan támadják, és új rendszerváltásról, "sehol ki nem próbált harmadik útról prédikálnak".
Demszky Gábor ugyanakkor azt hangoztatta: azt a nyugati típusú többpárti demokráciát, amiért húsz éve sokan küzdöttek, legyen bármennyi hibája is, nem leváltani kell, hanem megóvni mindenáron.
A városvezető szerint ezért össze kell fogni a "tisztességes politikai ellenfelekkel", a demokratikus rendszerváltó pártokkal, a "bátor" parlamenti képviselőkkel; a köztársasági elnökkel, az Alkotmánybírósággal, a kontrollszerepre vállalkozó médiumokkal és a civilekkel.
Mint mondta, 1989-et azok ellen kell megvédeni, akik a Magyarországot a Nyugathoz, Európába visszavezető jogállam helyett "keleti orientációt" és "faji elvű nemzeti-bolsevik diktatúrát" akarnak. Azoktól kell megvédeni - tette hozzá -, akik polgár és polgár közt évek óta "faji, nemzetiségi, szokásaik és pártszimpátiáik szerinti megkülönböztetést propagálnak", közöttük viszályt szítanak.
"Azok ellen (kell megvédeni), akik félkatonai szervezeteket hoznak létre és egyenruhásan masírozgatnak városainkban és falvainkban fel-alá, hogy megfélemlítsék a polgárok egyes csoportjait. Azok ellen, akik összeszövődtek az ártatlan cigányokat gyilkoló, a nekik nem tetsző politikusok és közszereplők ellen merényleteket szervező, erőszakra uszító legelvetemültebb terroristákkal" - hangoztatta.
Azt mondta, a Jobbik nemcsak szavakban, nemcsak gárdákkal és nemcsak a bírói ítéletek nyílt semmibe vételével uszít a parlamentáris jogállam, a társadalmi nyugalom, a romák, zsidók és itt élő külföldiek, a másként gondolkodók, az Európai Unió, a nyugati értékek ellen. Demszky szerint a Jobbik egyik európai parlamenti képviselője egy "terroristavezér" mellett kampányolna; másik vezetője szerint a bombagyártó, lövöldöző és házakat felgyújtó szélsőségesek nem terroristák, hanem hazafiak, képviselőjelöltjeik között "kit terrorcselekmény előkészítése miatt, kit gyilkosságért ítéltek el".
Hangoztatta: a magyar szabadság napjának ünneplése ma minden józan magyar polgárnak a jogállamot szétverni próbáló szélsőjobboldal elleni szellemi mozgósítást jelenti. Mert legyen világos - fűzte hozzá -, hogy minél többen kerülnek be a jobbikosok közül a parlamentbe, annál rosszabb a magyarságnak, annál sérülékenyebb a magyar demokrácia, annál inkább szorulunk "Európa politikai szégyenpadjára".
Közölte, főpolgármesterként huszadik és egyben utolsó alkalommal szól a 48-as forradalom ünnepén, ám mint mondta, a jövőben is mindig fel fogja emelni a szavát a ,89-es Magyar Köztársaság és a vértelen rendszerváltás eszméinek védelmében.
Demszky Gábor arra kérte hallgatóságát, menjenek el minél többen, és szavazzanak a demokratikus pártokra. Minden mai parlamenti pártot ilyennek tart - folytatta -, és a parlamenten kívüliek többségét is.
Úgy fogalmazott: "Menjenek el, szavazzanak rájuk, mert csak így állíthatjuk meg a köztársaság és a magyarság legnagyobb ellenfelének, a Jobbiknak az előretörését".
A Március 15. teret kordonokkal teljesen körbezárták, a kordonon belül rendőrök és egy biztonsági szolgálat civil ruhás emberei álltak dupla sorfalat. A főpolgármestert beszéde elmondása közben folyamatosan bekiabálásokkal, pfujolással és fütyüléssel zavarta néhány száz tüntető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?