Dél-Korea szükség esetén katonai segítséget is nyújthat Ukrajnának

uarus

Dél-Korea katonai segítséget nyújthat Ukrajnának, ha nagyobb támadás éri az ország civil lakosságát – mondta el Jun Szok Jol dél-koreai elnök egy friss interjúban, arra utalva, hogy Szöul túlléphet eddigi álláspontján, amely szerint csak humanitárius és gazdasági támogatást biztosít Ukrajnának.

Az amerikai látogatásra készülő Jun a Reuters hírügynökségnek ebből az alkalomból adott interjújában jelezte: kormánya mérlegeli annak lehetőségeit, miként tudná segíteni Kijevet a védekezésben és az újjáépítésben. Hozzátette: országa is jelentős nemzetközi segítséget kapott az 1950-53-as koreai háború alatt.

„Ha olyasmire kerül sor, amit a nemzetközi közösség nem nézhet el, például egy nagyszabású támadásra a civilek ellen, mészárlásra vagy a háborús törvények súlyos megsértésére, nem maradhatunk kizárólag a humanitárius vagy pénzügyi támogatásnál” – hangsúlyozta Jun.

Az interjúra reagálva Ri Dzsae Mjong dél-koreai ellenzéki vezető felszólította az elnököt, hogy gondolja át a katonai segély lehetőségét nyitva hagyó megjegyzéseit. Hozzátette: egy ehhez hasonló lépés komoly fenyegetést jelentene nemzeti érdekeikre.

„A diplomáciában semmi sem fontosabb, mint a dél-koreaiak élete és biztonsága, valamint a nemzeti érdek” - emelte ki. Úgy fogalmazott, hogy egyetlen korábbi kormány sem folytatott „ellenségszerző célú” külpolitikát.

Jun Szok Jol a jövő héten látogat Washingtonba, ahol találkozik Joe Biden amerikai elnökkel a két ország szövetségének hetvenedik évfordulója alkalmából.

Az interjúban az elnök elmondta: egyik célja, hogy „kézzelfogható eredményekkel" térjen haza az Észak-Korea jelentette fenyegetés ügyében. Phenjan az elmúlt időszakban fokozott fegyverkezésbe kezdett, és a múlt héten elindította első olyan interkontinentális ballisztikus rakétáját, amely szilárd hajtóanyaggal működik.

„Ha Dél- és Észak-Korea között atomháború tör ki, az valószínűleg nem csak a két fél problémája lesz, de egész Északkelet-Ázsia hamuvá fog válni” – magyarázta Jun. „Ezt meg kell akadályozni” – tette hozzá.

A dél-koreai elnök óvatos bírálatot fogalmazott meg Kínával szemben Tajvan ügyében. Szerinte a feszültség azért nőtt a térségben, mert erővel próbálják megváltoztatni a status quót.

„A nemzetközi közösséggel együtt határozottan ellenzünk egy efféle változást” – húzta alá Jun.

„Tajvan ügye nem kizárólag Kínára és Tajvanra tartozik, hanem – Észak-Koreához hasonlóan – globális kérdés” – mutatott rá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?