Decemberben mérséklődött az éves infláció Csehországban

cseh korona

Tavaly decemberben 6,9 százalékra mérséklődött az éves infláció Csehországban a novemberi 7,3 százalékról – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában.

Decemberben az árak 0,4 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz mérve.

Tavaly az egész éves infláció 10,7 százalékot tett ki, 4,4 százalékponttal volt alacsonyabb, mint 2022-ben, amikor az önálló Csehország megalakulása óta a második legmagasabb inflációt mutatták ki – jegyezték meg a statisztikusok.

A decemberi infláció alakulását elsősorban az élelmiszerek és az alkoholmentes italok ármozgása befolyásolta. Felgyorsult a tej, a tejtermékek, a tojások árának csökkenése. Folytatódott az üzemanyagok árának a csökkenése is, de lassabban, mint a korábbi hónapokban.

A termékek árai decemberben 7,6 százalékkal, a szolgáltatásoké pedig 5,7 százalékkal emelkedtek éves összevetésben. Az egész tavalyi évben a termékek árai 12,1 százalékkal, a szolgáltatásoké pedig 8,4 százalékkal emelkedtek – mondta Pavla Sedivá a statisztikai hivatal szakigazgatója újságíróknak sajtóértekezleten.

Decemberben, a 2022-es decemberhez viszonyítva elsősorban a lakhatási költségek emelkedtek. A lakbérek 7,3 százalékkal, az áram 142,4 százalékkal, a meleg víz 24,2 százalékkal volt drágább, mint egy éve. A földgáz ára viszont 7,7 százalékkal visszaesett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?