Dánia kevesebb bevándorlóra számít az érintettek közmunkára kötelezésével

<p>A dán szociáldemokrata kormánypárt arra számít, hogy kevesebb bevándorló érkezik az országba, ha a parlament elfogadja azt a javaslatukat, amely szerint az érintetteknek legalább heti 10 óra közmunkát kell vállalniuk az ellátásért cserébe.</p>

Morten Bodskov, a párt képviselője, volt dán igazságügyi miniszter az M1 aktuális csatorna híradójának nyilatkozva azt mondta: felelősséggel tartoznak minden menekültért és ki is veszik részüket az európai felelősségvállalásból, mind anyagilag, mind azzal, hogy sokukat befogadják. Ez ugyanakkor nem lehet kontroll nélkül megtenni, gátat kell szabni a menekültek áradatának - jelentette ki a politikus, aki szerint már attól érezhetően csökkent a bevándorlók száma, hogy a dán parlament megkezdte a törvény vitáját.

Helle Thorning-Schmidt dán miniszterelnök újévi üzenetében beszélt először arról, hogy új integrációs programot dolgoznak ki, amelynek részeként a menekülteknek dolgozniuk kell az államtól kapott pénzügyi ellátásért, az erről szóló javaslatot terjesztették elő a koppenhágai parlamentben. A kormányzat azt szeretné, ha a szabályozás júliustól életbe lépne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?