Csökkent a Fidesz támogatottsága

Budapest |

<p>A Fidesz támogatottsága csökkent, az MSZP-é nem növekedett jelentősen júniusban - derül ki a Századvég és a Forsense által készített közvélemény-kutatásból. A felmérés szerint tovább folytatódott az MSZP és a Fidesz támogatottsága közti különbség csökkenése, hiszen míg májusban 17 százalékponttal vezetett a Fidesz a teljes sokaságon belül, addig júniusra 11 százalékra csökkent ez a különbség.</p>

Az elemzés szerint ez elsődlegesen arra vezethető vissza, hogy a legnagyobb ellenzéki párt tábora jelentősen, 5 százalékponttal csökkent, a szocialistáké pedig 13-ról 14 százalékra emelkedett. Ugyanakkor az MSZP még mindig nagyon távol van a 2006 nyarán mért 20 százalékos támogatottságtól.

Az összes megkérdezett körében mind az SZDSZ, mind az MDF 2 százalékos támogatottságot élvez. A biztos szavazó és pártot is választó szavazók körén belül kisebb mértékű a csökkenés a két nagy tábor között: a Fideszre 63, míg az MSZP-re 26 százalékuk szavazna; az MDF támogatottsága továbbra is 5 százalék, az SZDSZ-é 3 százalék. Egyre többen választanának egy, a jelenlegi pártoktól független, harmadik erőt, "ami jól kifejezi a meghatározó politikai erőkkel való elégedetlenség mértékét" - írják a kutatók.

A megkérdezettek 45 százaléka továbbra is támogatná a kormány leváltását; ez 4 százalékpontos csökkenést jelent a kormányváltók májusi táborához képest, és 10 százalékpontos csökkenést április óta. Ezzel párhuzamosan 35 százalékra növekedett a kormányt megtartani szándékozók aránya. A válaszadók 44 százaléka támogatná az előrehozott választásokat a jelenlegi politikai helyzet egyik lehetséges megoldásaként.

A koalíció helyreállítását és a Gyurcsány Ferenc vezette kisebbségi kormányzást 14-14, míg a Gyurcsány nélküli kisebbségi kormányzást és a nélküle helyreálló koalíciót 6-6 százalék támogatná. Vagyis összességében a válaszolók 40 százaléka támogatja, hogy valamilyen formában az MSZP vezette kormány maradjon 2010-ig. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?