Csekély a háború elkerülésének esélye

London/Washington/Berlin. Hans Blix szerint az ENSZ-szel folytatott bagdadi együttműködés mértéke csak nagyon korlátozott eredményeket tett eddig lehetővé. Egy német szakértő szerint két hét múlva kezdődik a háború. Az Öbölbe vezényelték a 6. amerikai repülőgép-anyahajót is.

Őrjáratra indul az amerikai vadászgép a Theodore Roosevelt fedélzetéről ČTK/AP-felvételA BBC előzetes értesülése szerint Hans Blixnek, a fegyverzetellenőrök vezetőjének új jelentése, amely ma kerül a BT asztalára, azt tartalmazza, hogy bagdadi együttműködés mértéke csak nagyon korlátozott eredményeket tett eddig lehetővé az iraki leszerelésben. A londoni rádió által megszerzett 16 oldalas jelentéstervezet szerint Irak „nagyobb erőfeszítéseket is tehetett volna” a tilalmas fegyverek hollétének kiderítése érdekében, és „nehezen érthető, hogy a legutóbb megtett intézkedéseket az iraki kormány miért nem tette meg már korábban”. A BBC hírmagyarázata szerint Blix nagyon óvatosan igyekezett középen manőverezni, mindegyik oldalnak adva valamit. A jelentésben vannak olyan elemek, amelyekre jó eséllyel a háborút ellenző franciák és németek fognak rámutatni mint annak bizonyítékára, hogy a fegyverzetellenőrzési folyamat működőképes és folytatandó, de London és Washington is talál majd olyan bekezdéseket, amelyek ennek ellenkezőjére utalnak.

Az amerikai elnök újfent síkraszállt Irak erővel történő lefegyverzéséért. A USA Today napilapban tegnap megjelent interjújában George Bush úgy vélte: ha Szaddám Huszein iraki elnöknek valaha is szándékában állt volna leszerelni tiltott fegyvereit, akkor már megtette volna. „Most majd mi lefegyverezzük!” – tette hozzá. Az erről szóló döntés halogatása Bush szerint nagyobb áldozatokat követelne a jövőben. Habár egy háború csak a végső lehetőség, az elnök bízik abban, hogy honfitársai megértést tanúsítanak a fegyveres beavatkozás iránt.

Az Irak ellen indítandó háború a német szociáldemokrata párt egyik biztonságpolitikai szakértője szerint két hét múlva kezdődhet. Reinhold Robbe, a Bundestag védelmi bizottságának elnöke kétnapos washingtoni eszmecseréi után mondta ezt, s úgy vélte, hogy a katonai akció kezdésével március közepén kell számolni. Washingtoni megbeszélései alapján Robbe úgy ítélte meg, hogy a katonai akció elkerülésének esélye rendkívül csekély. Az USA ENSZ-felhatalmazás nélkül is háborúba vonul, azaz akkor is, ha a BT elé terjesztett amerikai–brit–spanyol határozattervezet ügyében nem születik Washington számára kedvező döntés.

Újabb, már a hatodik repülőgép-hordozó csatlakozik a jövő héten az amerikai haditengerészet Irak közelében felfejlődött közel száz flottaegységéhez. Az amerikai haditengerészet közleménye szerint a Nimitz hétfőn indul el öt kísérő hajóból álló raj élén a kaliforniai San Diego kikötőjéből „a terrorizmus elleni világháború támogatására”. A Nimitz összesen 70 harci repülőgépet szállít. Két cirkáló, egy romboló, egy fregatt és egy utánpótlást szállító hajó kíséri. A hat hadihajón öszszesen 8000 ember teljesít szolgálatot. A Perzsa-öbölben van már a Kity Hawk, az Abraham Lincoln és a Constellation repülőgép-hordozó, a Földközi-tenger keleti medencéjében pedig két további repülőgép-hordozó, a Theodore Roosevelt és a Harry Truman, amelyek ebből a térségből szintén csapást tudnak mérni Irakra.

Az iraki haderő hozzávetőleg egymillió főből áll, ami ötszöröse a térségbe vezényelt amerikai expedíciós erők létszámának, de közülük legfeljebb 60 ezer a valóban jól kiképzett, és harcra kész katona – áll az izraeli katonai hírszerzés belső terjesztésű jelentésében, amelyet a brit Jane,s Information Group katona- és biztonságpolitikai elemző csoport szerzett meg. A külpolitikai és hírszerzési kérdésekre szakosodott heti szakkiadvány, a Foreign Report ismertetése szerint az izraeli jelentésben említett 60 ezer iraki katona zöme a köztársasági gárda és más elit alakulatok tagja, és bizonyos körülmények között ütőképesebb erőt alkotnak, mint az amerikai katonák. Az izraeliek szerint ha háború lesz Irakban, az nem az ország egészére, hanem Bagdadra összpontosul majd. Az északi és a déli országrész elfoglalása nem lesz nehéz feladat, de ha a fővárosban és környékén összevont 60 ezres elit erő harcba lép, az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek veszteségekre kell számítaniuk, és Bagdad egyes részei romhalmazzá válhatnak. E forgatókönyv esetén a háború jellegét nem a magasan fejlett amerikai haditechnika, hanem az iraki köztársasági gárda AK-47-es fegyverei és RPG7-es páncéloselhárítói határozzák meg. Az izraeliek értesülése szerint Szaddám iraki elnök a háborús előkészületek jegyében a minap az összes férfit Bagdadba rendelte szülővárosából, Tikritből és annak környékéről, és védelmi állások elfoglalására kötelezte őket. Közöttük több ezer volt katonatiszt van, akik természetesen Huszein elkötelezett hívei, és Bagdadban várják az amerikaiakat. A jelentés szerint Huszein nem mártír, és Bagdad ostroma esetén jó eséllyel Szudánba vagy Líbiába menekülne.

Robertson a csapatáttelepítésről

Riga. George Robertson NATO-főtitkár Rigában közölte: nem tud olyan amerikai tervekről, amelyek Nyugat-Európában állomásozó erők Kelet-Európába való áttelepítésére irányulnának. Az iraki válság kapcsán amerikai tisztségviselők nemrég jelezték: a Pentagonban fontolgatják a Németországban lévő amerikai erők csökkentését, rugalmasabbá kívánják tenni őket, sűrűbben frissítve a soraikat és jócskán megnyirbálva az állandó állomásoztatási rendszert. Az orosz külügy szerint támaszpontok vagy nehézfegyverek Magyarországra, Lengyelországba vagy Csehországba való áttelepítése sértené a NATO és Oroszország közötti megállapodásokat. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?