Csehországban is emelkednek az autópályadíjak

Prága |

<p>Huszonöt-huszonöt százalékkal emelkedik az elektronikus útdíj Csehországban 2011-ben, illetve 2012-ben - jelentette be Vít Bárta cseh közlekedési miniszter, miután hétfőn Prágában tárgyalásokat folytatott a teherszállító cégeket tömörítő Cesmad Bohemia szövetség képviselőivel.</p>

A jövő év január elsejétől ennek következtében átlagban öt koronával lesz drágább egy kilométernyi autópálya használata a kamionok számára Csehországban. A Cesmad képviselői szerint ez a szállítás drágulásához fog vezetni.
A minisztérium ugyanakkor megállapodást kötött a szállítókkal, hogy az állam összesen mintegy 300 millió korona kompenzációt fizet ki, illetve különféle kedvezményeket ad nekik.
Bárta szerint "vérre menő" tárgyalásokat folytattak. "Nem félünk attól, hogy drámai módon emeljük az útdíjat, ugyanakkor célunk, hogy támogassuk a cseh szállítók konkurrencia-képességét" - nyilatkozta a miniszter. A tárca vezetője arra számít, hogy a változások következtében a következő két évben összesen mintegy 4 milliárd koronával több folyik be az államkasszába az elektronikus útadóból. 
Az idei bevételi terv 6,4 milliárd korona. November elejéig 5,54 milliárd korona folyt be az államkasszába, ami a tavalyi egész év bevételének felel meg. A miniszter szerint az útdíj növelése "szabályozó" célt követ, mert az olcsó cseh utak túl vannak terhelve a tranzit teherszállítással.
A Cesmad Bohemia elnöke közölte: az útdíj drágulása a szállítás drágulását vonja maga után. "Egyértelműen jeleznem kell, hogy minden tagunk magasabb árat fog kérni a szállításért" - mondta a tárgyalások után Vladimír Starosta. A szállítás drágulásának mértékéről nem volt hajlandó spekulálni.
A miniszter leszögezte: nem ért egyet az áremeléssel, a tárca figyelni fogja az árak alakulását, s túlzott áremelkedés esetén kész "átértékelni" a most megkötött megállapodást.
A most bejelentett elektronikus útdíj emelést még a kormánynak is jóvá kell hagynia. A miniszter közölte: a leginkább környezetkímélő teherkocsikra - ötös emissziós kategória (Euro 5) és magasabb  - az útdíj drágulása nem fog vonatkozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?