Csehországban emelkedtek a reálbérek

Csehországban az első negyedévben 43 941 koronára emelkedett, 4,8 százalékkal nőtt a bruttó havi átlagbér inflációtól megtisztított értéke éves összehasonlításban – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.

Legutóbb kilenc negyedévvel ezelőtt, 2021 harmadik negyedében nőtt hasonló mértékben a csehországi bruttó bérek reálértéke – mutattak rá a statisztikusok.

Az infláció figyelembe vétele nélkül a nominális bruttó keresetek első negyedévi átlagos emelkedése 7 százalékot tett ki.

„A bruttó keresetek reálértékének első negyedévi, 4,8 százalékos emelkedése elsősorban a fogyasztói árak növekedésének lassulásával magyarázható. Kilenc negyedév után így változás következett be a bérek alakulásában. Nyilvánvaló az is, hogy a bérnövekedés nem volt egyforma minden ágazatban, s néhány ágazatban nem is volt növekedés” – jelentette ki Jitka Erhartová, a statisztikai hivatal szakigazgatója sajtótájékoztatón Prágában.

A statisztikai hivatal kimutatása szerint a csehországi reálbérek 2014 első negyede óta egészen 2021 közepéig folyamatosan nőttek. A covid és az energiaválság következtében meglódult magas infláció miatt viszont 2021 utolsó negyedétől kezdve egészen 2023 végéig csökkent a fizetések reálértéke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?